Gyógyszer helyett koncert
Talpalatnyi Európa-ezt a címet viseli a Nagyvázsonyban immár hetedik alkalommal kezdődő Regionális Ifjúsági Majális. A Fekete Sereg Ifjúsági Egyesület tagjainak szervezésében és aktív részvételével a Dél-Bakonyaljai Kistérség 15-25 éves fiataljainak szól a rendezvény, ami valójában országos is, hiszen a fellépő együttesek, szólisták hazánk legkülönbözőbb részeiből érkeznek. Kiemelkedő programnak számít a Gerdon-Party, melynek keretében az egyesület gyógyíthatatlan beteg, kerekesszékes tagja, Világos Gerda megzenésített versei hangzanak el saját házuk udvarán (Iskola utca 67.). A verseket a debreceni Rocksuli gitártanára, Suba Sándor zenésítette meg, és a fiatal vak énekes, lakó Sándor fogja énekelni. Hagyományosan népszerű program a kistérség 10 fős ifjúsági csapatainak szellemi, ügyességi vetélkedője, melynek fő témaköre az Európai Unió.
A majálissal párhuzamosan ugyancsak Nagyvázsonyban zajlik az első magyar EuroMedes Partnerkereső Program. A sporttal a fajgyűlölet ellen című rendezvényen május 5-10. között hazánkból 7, EU-s országokból 15, mediterrán országokból pedig 18 ifjúsági szakember vesz részt azzal a céllal, hogy új partnereikkel megismerkedve közös projekteket, főként ifjúsági cseréket szervezzenek, készítsenek elő. A rendezvény ötlet- és házigazdája ugyancsak a Fekete Sereg Ifjúsági Egyesület - tudtuk meg az elnöktől, Kandikó Ritától.
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
| |