Kampányra készültek a lisztérzékenyek. A május végi nemzetközi napon arra hívták fel a figyelmet, hogy betegségük népbetegség. Magyarországon öt-tízszeres áron kaphatók a glutén mentes élelmiszerek.
Elfogadta a tavalyi évről szóló beszámolót a Lisztérzékenyek Egyesületének közgyűlése. A több mint 60 fős tagság az idei tervekről is tárgyalt.
Pusztai János elnök, Lisztérzékenyek Egyesülete, Szolnok Május 20-án a Nemzetközi Cöliákia Egyesület felhívására Nemzetközi Cöliákia Napot rendeztük meg Szolnokon, az országban és Európa minden országában. A közgyűlésünknek az egyik fő feladata az, hogy megbeszéljük, hogy kinek milyen része van ebben a munkában.
Az egyesület célja, hogy felhívja a figyelmet a lisztérzékenységre, annak tüneteire, amelyek közül a legjellemzőbb a hasmenés és az étvágytalanság. Ez a betegség egyre gyakoribb és egyelőre nem gyógyítható. Kezelni lehet, azzal, hogy nem fogyasztunk egyáltalán glutén tartalmú élelmet. Egy tavalyi felmérés szerint a megyében száz emberből egy lisztérzékeny. Rajtuk a gyógyszer nem segít, csak az étrend megváltoztatása. A liszt nélkül készült élelmiszerek azonban sokkal drágábbak. Egy kiló rizsliszt, ami az alapja a glutén mentes étkezésnek, 250-300, vagy talán még több is, vagy pedig egy kiló kenyérpor, amiből egy kiló20-30 deka kenyér készül, a legolcsóbb 700-800 forint körül van, de bizony van a piacon 2000 forint körüli egy kilós ár is.
A TB Magyarországon egyelőre nem támogatja a glutén mentes élelmiszereket. Európában viszont van olyan ország, ahol receptre, patikában lehet kapni. Erre nálunk még várni kell. A magyar logika szerint ugyanis a lisztérzékenyek közgyógyellátottak, azaz ingyen kaphatnak bizonyos orvosságokat, holott egyáltalán nem kell szedniük gyógyszert ahhoz, hogy tünetmentesek legyenek.
Film letöltése (Szolnok TV)
|