A MAGYAR IPARSZÖVETSÉG A SZÖVETSÉGEK SZÖVETSÉGE
A Magyar Iparszövetség országos munkaadói társadalmi szervezet, amely tagszervezetei önkéntes elhatározásából, tagjai gazdasági-társadalmi érdekeinek képviseletére és védelmére alakult.
A Magyar Iparszövetséget 22 területi, illetve szakmai tagszövetség és 2 társult szakmai érdekképviselet alkotja. A Magyar Iparszövetség 1920-ban alakult, azaz immár 85 éves múltra tekinthet vissza. A Szövetség a 90-es évek elején szervezetileg megújult. Ekkor vette fel mai nevét, amely jelezte, hogy a Magyar Iparszövetség (OKISZ) bővítette érdekképviseleti körét és felvállalta a valódi társas magántulajdon talaján kifejlődő új tulajdonosi réteget is A Magyar Iparszövetség érdekeltségébe tartozó gazdálkodó szervezetek – melynek létszáma meghaladja az 1100 szervezetet – a nemzetgazdaságnak fontos szereplői, elsősorban a kis- és középvállalkozások kategóriájában, de az ide tartozók mellett sorainkban jelentős számban találhatók mikro vállalkozások, új típusú szövetkezetek csakúgy, mint a jelentős termelési értéket előállító, a nemzetközi piacon is jól szereplő nagyobb szervezetek. A Magyar Iparszövetség nemzetgazdasági súlyát és szerepét megalapozza az a tény, hogy tagszervezeti köre szinte átfogja a magyar ipar és kereskedelem keresztmetszetét, egyik jelentős képviselője a gazdasági érdekegyeztetésnek, partnere a gazdasági-, pénzügyi kormányzatnak. Véleményének súlya van fontos gazdaságpolitikai döntések előkészítésében, meghozatalában. A Magyar Iparszövetség (OKISZ) meghatározó szereplője a tripartit érdekegyeztetésnek.
A Társadalmi Párbeszéd különböző fórumainak aktív részvevőjeként részt veszünk az
• Országos Érdekegyeztető Tanács és bizottságainak munkájába
o Bér és Kollektív Megállapodások Bizottsága o Gazdasági Bizottság o Információs és Statisztikai Bizottság o Munkaerőpiaci Bizottság o Munkavédelmi Bizottság o Szakképzési Bizottság o Esélyegyenlőségi Bizottság o Nemzeti Fejlesztési Tanács Bizottsága
Valamint a
Munkaerőpiaci Alapot Irányító Testület ( MAT ) Nemzeti ILO tanács Országos Szakképzési Tanács Egészségbiztosítási Ellenőrző Testület Fővárosi Közmunkák Tanácsa OSZEB. ami az MKKI és Munkaadói Szervezetek Delegáltjainak Szakképzési Bizottsága Az Országos Területfejlesztési Tanács A ROP. Monitoring Bizottság munkájában.
Alapító tagjai vagyunk a • A Vállalkozói Érdekegyeztető Fórumnak • Kis –és Középvállalkozási Érdekegyeztető Szövetségnek • A SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítványnak • A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítványnak • A Stratégiai-Fejlesztő Központ Alapítványnak • Hitelgarancia ZRt.-nek (részvény) • Gazdasági Kutatóintézet Rt.-nek (részvény)
A Szövetség kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik, elsősorban a hasonló tevékenységű nemzeti szövetségekkel így: A Magyar Iparszövetség hagyományos kapcsolatokat ápol a hazai és a nemzetközi szövetkezeti mozgalom szervezeteivel. Tagja az Országos Szövetkezeti Tanácsnak, részt vesz a Szövetkezetek Nemzetközi Szervezete (ICA), és más nemzetközi szervezetek munkájában. Átalakuló tagsági körére is figyelemmel - más, nem - szövetkezeti típusú társas magánvállalkozókat, középvállalkozásokat tömörítő külföldi érdekképviseletekkel is szoros kapcsolatot épített ki, elsősorban Közép- és Nyugat-Európában, így tagjai vagyunk az UAPME-nak, az Európai Kézműves- Kis-és Középvállalkozások Szövetségének.
|