Dr. Soós Csaba Zoltán
Debrecen Rotary Club 1928-1940
A Debreczeni Újság 1928. január 29-i száma kitüntető figyelmet szentelt egy előző napi helyi ünnepi eseménynek, melyen a hazai közélet neves személyiségei, köztük Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter is részt vett. A számos külföldi vendég közül név szerint megemlítik William Russel urat, az amerikai Rotary Központ zürichi irodájának titkárát. A nevezetes esemény a Debrecen Rotary Club alapító ünnepsége volt. A Rotary eszme első lelkes honi híve a Kereskedelmi Kamarák szerteágazó nemzetközi kapcsolatokkal remndelkező országos vezetője, Sidó Zoltán volt. Az ő lankadatlan aktivitásának, kiváló szervező készségének köszönhető, hogy a Paul Percy Harris által 1905-ben Chicagoból útjára indított világmozgalom krónikájában 1921-ben elkezdődhetett a magyar fejezet megírása. 1924-ben hivatalosan is hozzájárultak magyarországi klubok alakításához, s 1925. októberében megalakulhatott a Budapest Rotary Club. Az országos szervezet kiépítésében Sidó nagyszerű társra lelt Radó Rezsőben, a Kereskedelmi Kamarák debreceni hivatalfőnökében, s Márffy Edében, az egyetem dékánjában. Az "álmos, lomha" városnak tartott Debrecenben a nemes célért hívásukra nagybirtokosok, gyárosok, bankárok, kereskedők, egyetemi tanárok találtak egymásra ebben a baráti közösségben. Ismerjük a huszonhárom alapító nevét, s tisztelettel fejet hajtunk emlékük előtt. Jellemzően különböző ideológiákhoz, pártokhoz, felekezetekhez tartoztak, de a közös cél összehozta őket, s tevékenységüket a rászorultak felkarolása, a közösség önzetlen szolgálata jellemezte. Testületileg elsősorban a szociálisan rászorulókat támogató alkalmi rendezvényeikkel jelentek meg a város körzetében. A klub első nyilvános rendezvényén 1928. december 04-én a debreceni szegények legszegényebbjeinek, a fekete barakkok lakóinak gyönyörű karácsonyfa-ünnepélyt rendeztek, ahol szeretetadományokat osztottak szét. A klub munkájában az értékteremtő szándék, a város fejlődését szolgáló áldozat számtalan módon jeletkezett. Kiemelkedő az a folyamatos támogatás, amit a debreceni Déri Múzeum, az egyre fejlődő, bővülő egyetem számára nyújtottak. Aktív hazai és külföldi kapcsolatopkat alakítottak ki, amit kölcsönös látogatások, zászlócserék, levelezések, üdvözletek jeleznek. 1933-ban például az RC Docaster, az RC Richmond és az RC Manfield (Mass. USA) ismerkedhetett meg a debreceni rotaristák tevékenységével. 1937-ben Paul Harris tervezett magyarországi látogatása alkalmából a helyi értékeket, a régió természeti szépségeit is bemutató programot állítottak össze, mely végül is az érintett betegsége miatt maradt el. A múlt század húszas-harmincas éveiben a rotaristák bármily önzetlenül szolgáltak is, bármennyire képviseltek is magas erkölcsi elveket, s bármennyit tettek is a kölcsönös megértés, jóakarat és a nemzetközi béke előmozdítása érdekében, mégsem számíthattak maradéktalanul általános elismerésre. A nyilvánosság előtt gyakran kénytelenek szembesülni az "elkendőzött szabadkőművesség" vádjával. A támadások kivédésében nagy jelentősége volt az egyházak markánsan megfogalmazott álláspontjának, de bizonyos társadalmi erők ez ellen ható tevékenységet is kifejtettek. A II. világháborút megelőző általános "légkör" már nem kedvezett annyira az eredeti rotariánus gondolatoknak, s ezek következményeként zavarok jelentkeztek a klub működésében. A háború kitörése gyakorlatilag lehetetlenné tette a további tevékenységet, s a Rotary Központ szomorúan tudomásul véve mindezeket, előbb átszervezés alattinak minősítette, majd felfüggesztette a Debrecen Rotary Club működését.
|