A hajdúböszörményi Széchenyi
István Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium, V. Országos MAGYARORSZÁG várai történelmi
vetélkedőt, és homokvárépítő versenyt rendez az AJKSZP-s kollégiumok részére.
Homokvárépítő
verseny
A verseny ideje: 2013. május 11. (szombat)
Helyszín: Hajdúböszörmény, Radnóti u. 3 sz.
Résztvevők: 6 fős csapat
A verseny lebonyolítása
1. A
jelentkező csapatok számára sorsolással húzzuk ki azt a várat, amelyből fel
kell készülniük és homokból meg kell építeniük.
2. Előzetes feladatok:
¨
El kell készíteni a vár rajzát egy nagyméretű
kartonra, szabadon választott technikával, szerepeltetve rajta a vár
tulajdonosait.
¨
5 perces dramatizált jelenettel kell készülni a vár
történetének egy részletéből.
¨
Fel kell készülni a vár történetéből.
¨
A kisorsolt vár meglátogatása, ennek igazolásául egy
prezentációs anyag, vagy film készítése. / Az esetleges hibák elkerülése
érdekében, az anyagok lejátszásához szükséges technikai igényeket előre jelezni
kellene. /
3. A verseny feladatai:
¨
A rajzok kiállítása.
¨
A dramatizált jelenetek bemutatása.
¨
Villámkérdések, feladatok a vár történetéből.
¨
A vár megépítése homokból.
¨
Az épített vár építészeti bemutatása.
Feladatok részletezése:
¨
A rajzok készítésénél a valósághűség, és a szép
kivitelezés a pontozás alapja. Ezeket kiállítjuk a verseny idejére.
¨
A jeleneteknél az ötlet és az érdekesség előnyt
élvez.
¨
A villámkérdések, feladatok a kisorsolt várra
vonatkoznak, tehát minden csapatnak csak
egy várból kell készülnie. Alaposan ismerni
kell a várat építészeti, valamint történeti szempontból.
¨
A csapat rendelkezésére áll 3 m3 homok,
melyből maximum 2x1,5 m alapterületű homokvár építhető. A rendelkezésre álló
homok tetejére kell építeni a várat. A csapatok a homokon kívül csak
hurkapálcikát használhatnak, melyet minden csapat kapni fog. Ezen kívül a
csapatok a várra kitűzendő zászlót is hozzanak magukkal. Az építéshez
eszközöket is kapnak a résztvevők. Lapát, ásó, simító kanál stb. A helyszínen
minden csapat kap vizet és 2 öntözőkannát is. Az építéshez segítségként lehet
hozni alaprajzot, képet, makettet, vagy bármilyen segédeszközt a készítendő
várról. Az építéshez rendelkezésre álló idő 2 óra.
¨
Az építés befejezése után a csapatoknak
idegenvezetőként be kell mutatniuk az elkészített várat a szakmai zsűrinek,
melyre 5 perc áll rendelkezésre.
Előzetesen telefonon is érdemes jelezni a részvételi szándékot a 06-20/493-14-34-es telefonon. A részvételi
szándék a mellékelt jelentkezési lap visszaküldésével válik regisztrálttá.
A jelentkezési lapot legkésőbb 2013. február 28-ig
kell visszaküldeni, a következő címre:
Széchenyi István Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium, 4220 Hajdúböszörmény
Radnóti M. u. 3 sz. /Szálkay József részére/, illetve a szalkayj@freemail.hu
e-mail címre/.
A versennyel kapcsolatos minden
kérdésre a fenti telefonszámon adunk felvilágosítást.
Várjuk a jelentkezéseket.
Hajdúböszörmény, 2012. szeptember
5.
Szálkay József
AJKSZP programgazda
versenyszervező
JELENTKEZÉSI
LAP
A .,…………………………………………………………………..
kollégium csapata jelentkezik,
A MAGYARORSZÁG várai komplex történelmi
vetélkedő, és homokvárépítő versenyre .
Csapattagok:
- ………………………………………….
- ………………………………………….
- ………………………………………….
- ………………………………………….
- ………………………………………….
- …………………………………………
Felkészítő
tanár-tanárok: ( @
………………………………………….
Visszaküldendő: Széchenyi István Mezőgazdasági Szakképző
Iskola és Kollégium, 4220 Hajdúböszörmény Radnóti M. u. 3 sz. E-mail cím: szalkayj@freemail.hu.
/Távolról érkezőknek tudunk
pénteken szállást és vacsorát, szombaton reggelit, ebédet biztosítani./
Napok:
|
Reggeli
|
Ebéd
|
Vacsora
|
Péntek:
|
---------------------- | -------------------------
|
|
Szombat:
|
|
|
--------------------------
|
Összesen……..fő
2013. …………….
………………………………
igazgató
A nap
tervezett programja:
830-900 Rajzok
kiállítása értékelése.
900-930 Villámkérdések,
feladatok a várak történetéről.
930-1000
Jelenetek bemutatása.
1000-1200 Homokvárépítés.
1200- 1300 Ebéd .
1300 -1400
Meglepetés program
1400 - Eredményhirdetés
Hazautazás
Széchenyi István Mezőgazdasági, Szakképző Iskola és Kollégium
|