Helyezze el és kínálja szolgáltatását Magyarország üzleti adatbázisában!
Lépjen be itt, ha Ön már regisztrált szerkesztő!
Elfelejtette jelszavát?
 
Mutassa meg honlapját a térképen!
A Balatoni Borbarát Hölgyek bemutatkozása


Karneválra készülve

 

 

Immár kilencedik alkalommal rendezi meg idén a városi karnevált a Balatoni Borbarát Hölgyek Egyesülete. A téli esemény február 2-án 14 órakor kezdődik a belvárosban.


A rendezvény már a hagyományok alapján is látványosnak ígérkezik. A nőközösség és partneri köre évről évre számos újdonsággal gondoskodik az immár tradicionális rendezvény emlékezetessé tételéről. A farsangi ünnepkör mindig erős vonzerő a közös vigasságra. Családok, iskolai közösségek, baráti társaságok, munkahelyi kollektívák, civil szervezetek egyaránt szereplői, támogatói a nagyszabású rendezvénynek.


Az eddigiekhez hasonlóan idén is mintegy félezer jelmezesre számítnak, az egyéniek mellett a csoportos nevezőkkel együtt. A téli attrakció felett ezúttal is fővédnökséget vállalt a város polgármestere, Ruzsics Ferenc, a program az önkormányzat által anyagilag is támogatott.


Vonzó a nevezésekhez a díjazás is, pénz és tárgyjutalmak ugyancsak izgalmas eredményhirdetéseken lelnek majd gazdára. A fődíj ezúttal is a vállalkozói klub felajánlása lesz. Az idénre tervezett programról Nádler Józsefné, a rendező borbarát nőközösség elnöke elmondta, hogy a maskarás felvonulás a szo-kott módon, a Helikon Kastélymúzeum főbejáratától indul majd, a szereplők végigvonulnak a sétálóutcán, egészen a Fő téri templom előtt felállított színpadig. Ott a felvonulók rövid bemutatkozó műsort adnak, ezután értékel a zsűri, s annak alapján találnak gazdára a helyezések szerinti díjak. Este 7 órakor a Helikon Kastélymúzeumban folytatódik a vigasság, a farsangi álarcosbállal.Az attrakció felett védnökséget vállalt a polgármester

Szerző: Horányi Árpád

 

Vozár, Péterné