Szombaton rajtol a 14. Kékes Csúcsfutás
Szombaton rajtol a 14. Kékes Csúcsfutás
Május 28-án, szombaton rendezi a Budapest Sportiroda-BSI a 14. Kékes
Csúcsfutást. A futóeseményen a Mátrafüred és Kékestető közötti 11,6 kilométeres
és 671 méter szintkülönbségű táv leküzdése vár az indulókra.
„A Kékes Csúcsfutás igazi „hungaricumnak” számító, egyedi, nagy, de
teljesíthető kihívás” – mondta a versenyről Kocsis Árpád, a BSI
versenyigazgatója. „Az eddigi tizenhárom versenyen közel 15.000 ezer futó
érintette meg a táv teljesítése után az ország tetejét szimbolizáló követ a
Kékesen. Idén 1200-1300 nevezőt várunk.”
A 14. Kékes Csúcsfutás országos futóesemény: a résztvevők Budapestről és
Magyarország mind a tizenkilenc megyéjéből érkeznek, de a nevezők között néhány
külföldi is van. Indul látássérült futó, valamint olyan résztvevő is, aki
babakocsival teszi meg a verseny távját. Az indulók közül 17-en minden eddigi
Kékes Csúcsfutáson ott voltak. Az eddigi nevezők közül idén a legidősebb 76, a
legfiatalabb 12 esztendős. A Kékes Csúcsfutáson a BSI 150 rendezője 1500 liter
vízzel, 700 liter isoitallal, 120 kilogramm banánnal és 10 kilogramm
szőlőcukorral gondoskodik a futók frissítéséről.
| |