Dr. Juhász István ezredes, a Gödöllői Rendőrkapitányság vezetője a Másik Rádióban számolt be a kapitányság első negyedéves tapasztalatairól. Hogyan telt az első negyedév?
Igencsak eseménydúsan. Volt egy kiemelkedő bűncselekmény-sorozatunk, az előző évből kísért át minket az idei évre, ez az ominózus csömöri gyújtogatás, ahol több lovarda-tűz is volt. Január hónapban sikerült elfognunk az elkövetőt, aki nem csak a gyújtogatásokat ismerte el, hanem huszonkét rendbeli betöréses lopást is. Minden egyes betöréses lopást csak akkor ismert el, amikor egy-egy tárgyi bizonyítékot mutattunk, amit mi foglaltunk le. Százhetvenkét különböző tárgyat tudtunk a házkutatás során lefoglalni tőle. Konstruktív együttműködő volt, amikor mutattunk bizonyítékot, onnantól kezdve töredelmesen bevallotta a bűneit.
Milyen bűnügyi adataik vannak?
Az első negyedévben - ez már évek óta megfigyelhető tendencia - minimális bűncselekmény szám emelkedés van. A tavalyi évet négyezer-hatvannyolc bűncselekménnyel zártuk, az előző évhez képest ez nagyságrendileg olyan kétszázas emelkedést jelent. Az idei első negyedévben ezeregyszáztizenöt bűncselekmény történt, tavaly ugyanekkor ezerhatvannyolc, tehát már látszik, hogy ismételten lesz egy emelkedő tendencia. Ugyanakkor elmondhatom, hogy ahol emelkedett a bűncselekmények száma, ott a felderítési eredményességünk is javult, hatékonyabban tudtuk felkutatni az elkövetőket. Alapban a felderítési mutatónk - az ismeretlen személy ellen indult eljárásokról beszélünk - 51, 4 százalékos, ez megyei szinten is kiemelkedő, hiszen a megyei átlag 43, 1 százalék.
Milyen bűncselekményből van a legtöbb?
Lopásnál volt ügyszámemelkedés, viszont ott a felderítési eredményességünk is emelkedett, ez egy nagyon jó arány. A betöréses lopásoknál is első helyen van a kapitányság - megyei szinten - a felderítésben. A rablásoknál - egy rablás is sok. Ebben az évben eddig egy rablást regisztráltunk, ott az elkövetőt megfogtuk. A lakásbetörések számánál csökkenés van, de a felderítési százalékunk emelkedett. Az elmúlt évben célkitűzésként fogalmazódott meg a rendőri vezetésben a helyi kapitányságon, hogy a gépjárműlopások számát mindenképpen csökkentenünk kell. Ez sikerült is, harminckilencről, harminckettőre csökkent. Akinek ellopták az autóját - annak ez nem nagy vigasz - viszont 45 százalékos felderítésünk van, ez megyei szinten kiugró adat.
Ebben az évben fokozott figyelemmel kísérjük a közlekedési balesetek arányát is. Volt egy -nem nagy - de mégis számszerű növekedés. Negyvennyolc baleset történt ebben a negyedévben, ez néggyel több, mint tavaly. Ami nagyon sajnálatos az az, hogy halálos balesetünk is történt, négy. A halálos baleseteknél minden esetben külön vizsgáljuk az okokat és megpróbáljuk elemezni, hogy hogyan tudnánk elkerülni azokat a jövőben. Az egyik balesetnél - ez Gödöllő belterületén történt - elaludt a gépjármű vezetője. Ez sajnos nagyon nehezen megelőzhető. Szintén nehezen lett volna megelőzhető az a gyalogos gázolás, ahol egy vendéglátó-ipari egység elől egy illető - nagy valószínűséggel illuminált állapotban - jármű elé lépett.
Az elmúlt évben háromszázhatvanhat személyi sérüléses balesetünk volt. Külön vizsgáltuk a fiatal- és gyermekkorúakat - ebben az évben erre szeretnénk nagyobb hangsúlyt fektetni. Negyvenkét gyermekkorú sérültünk van és ebből csak tíz az okozó és harminckettő vétlen! Itt a szülői felelősséget szeretném külön hangsúlyozni, hiszen utasként huszonöt gyerek sérült meg, ami azt mutatja, hogy a passzív biztonsági eszközöket nem olyan mértékben használják a járművezetők, ahogy mi azt szeretnénk. Sok esetben nem használják a biztonsági övet - a gyermekre, ha nem szólunk, rá nem fogja bekapcsolni! - és nem nagyon használják a gyermeküléseket sem. Pedig az autó árához képest ez egy elenyésző összeg és nagymértékben tudja csökkenteni az ilyen korosztálynál a sérüléses balesetek arányát! Mint a közlekedésben szinte minden egyes szabályszegésnél, itt is a hazai közlekedési kultúra alulfejlettsége az, ami a legnagyobb gondot jelenti. A rendőrségnek itt is fontos katalizátor szerepe van, ahol tudunk, mi hatékonyan fellépünk a szabályok betartásáért.
Összegzés?
Egy dologra mindenképpen szeretnék kitérni: mennyire hibázik az állampolgár? Az ellopott gépjárműveknél közel ötven százalékban az eltulajdonítás saját kulccsal történik. Vagy benne hagyta a tulajdonos a kulcsot és úgy parkolt az udvarban, vagy ami ennél rosszabb, kiállt a ház elé, járó motorral otthagyta az autót és visszament még a házba. Értelemszerűen már nem volt ott az autója, mire megérkezett. Ezek azok a bűncselekmények, amelyeknél csak egy minimálisan többet kellene tennünk a védelem érdekében, és - kvázi - nem lopatnánk el a saját autónkat. Van mégy egy furcsa jelenség: százszor - ezerszer elmondjuk mindenféle fórumon, ahol lehetőséget kapunk rá: ha már egyszer családi házban lakik valaki, akkor ne hagyja kint éjszakára a nagy értékű autóját! Számtalan esetben fordul elő, hogy késő éjjel végzek és megyek haza, látom: kint, a ház előtt állnak a nagy Passáttól kezdve különféle típusok - a Wolksvagen mindenféle típusa közkedvelt a gépjármű-tolvajok körében - otthagyják őket, pedig csak be kellene állni a garázsba vagy az udvarra.
Indítunk is ezzel kapcsolatban egy kampányt! Az éjjel kint hagyott autókra munkatársaink ki fognak tenni egy kis figyelmeztető cédulát: ,,Ma éjszaka ellophatták volna az Ön autóját - de ez most szerencsésen végződött!'' Figyelni fogjuk azt is, hogy milyen értékeket hagynak bent a gépjárművekben, ami egyébként - szintén - döbbenetes. Ha rendőri szemmel nézzük, hogy mik maradnak benn az autóban, hát nem csodálkozunk azon, hogy feltörik. Erre is nagyon oda kéne figyelni!
|