Az elmúlt hetekben mindannyian megtapasztalhattuk a saját bőrünkön, hogy mekkora ereje van a természetnek. Láthattuk, amint fákat csavart ki tövestül és tetőket rongált meg a szél, amint pillanatok alatt jég vitte el a termést. A máskor csendesen csörgedező Séd patak pár óra alatt hömpölygő vízfolyammá változott. Igazából azonban el sem tudjuk képzelni, milyen nehéz helyzetbe kerültek most a Sajó, Hernád és Bódva mellett élők.
Az ár levonultával a segélyszervezetek többek között a takarításhoz és fertőtlenítéshez szükséges szereket és eszközöket osztanak majd, hogy a visszaköltözők minél előbb hazatérhessenek otthonaikba. A Máltai Szeretetszolgálat javaslatára fertőtlenítő- és tisztítószereket, takarítóeszközöket, tisztálkodó szereket, konzerveket, félkész, vízben melegíthető ételeket, palackozott vizet, italokat gyűjt az egyetem, melyet a szeretetszolgálattal együttműködve juttat el az észak-magyarországi árvíz sújtotta településekre
Sokak egy élet munkáját kényszerültek hirtelen maguk mögött hagyni, ezért a Pannon Egyetem felhívásában minden egyetemi polgárt, - egységet és a veszprémi lakost arra bíztat, hogy lehetőségeihez mérten kapcsolódjon be az adománygyűjtő kezdeményezésbe. A felajánlott adományokat június 24-ig gyűjtik a Kommunikációs Irodában, a B épületben, az Egyetem utca 10-es szám alatt.
A Pannon Egyetem Hallgatói Önkormányzata, a Várfok Alapítvány és a Magyar Vöröskereszt közös akcióval kívánja bevonni a fiatalokat a kármentesítésbe és a veszprémi szórakozóhelyekre látogatókat buzdítják adakozásra.
További információ: Tamás-Kiss Júlia Kommunikációs Iroda Pannon Egyetem Tel.: + 36 30 329 7961 E-mail:tamas.kiss.julia@uni-pannon.hu
Csányi-Tornyos Eszter Mérnöki Kar Pannon Egyetem Tel.: 88/624-294 e-mail: tornyose@almos.uni-pannon.hu
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
|