|
Adott két ország. Bár azt nem mondhatjuk, hogy közös történelmi gyökerekkel rendelkeznének, mivel, míg az egyik létező és feltételezett múltja ezer években mérhető, addig a másik – bár megérdemelten – de múlt nélkül éli mindennapjait Európa szívének szélén. Igaz ugyan, hogy az ős-magyar mellett, ma már „ismerjük” az ősz-szlovák fogalmat is, a kettő mégsem ugyanazt jelenti. Persze a helyzet azért nem ilyen egyszerű. Mert míg viszonylag könnyen elfogadható a magyarság ősisége, egy magára valamit is adó történész nem mehet el amellett a tény mellett, hogy ez a nép, pont hogy nem a genetikai tisztaságának köszönheti létezését és eredményeit. Asszimilációs képességünk és a csak időleges beolvadást vállaló technika adja alapját annak a világra szóló génállománynak és fennmaradásnak, amit a magyarság felmutatni képes a XXI. században. Emellett – főleg a magyarok szemében – eltörpül a szlovák történelem, amit sokan értelmezni sem hajlandóak; és tény ami tény, míg a szlávokról – az első szláv államról – már közel 1400 esztendeje tud Európa, messze megelőzve a magyar gyökérverést, hogy mikor váltak ki, az amúgy sem egységes szláv nemzettestből, senki sem tudja pontosan megmondani. Ugyanebbe az irányba mutat, hogy a szlovák nemzet, első nagy vezetőjeként Pribinát, egy amúgy morva fejedelmet tisztelnek. Természetesen sokan kétségbe vonják a hunok és a magyarok kapcsolatát is, de e kérdésben mégiscsak egységesebb a történelem-kutatók álláspontja, így az ő véleményüket figyelembe véve, nemcsak államként, de önálló népként is zsengekorúnak számítanak a szlovákok, a magyarokhoz képest.
A történelem ugyanakkor nemcsak a múlttal kapcsolatban mond mást a Dunától, Tiszától északra és délre. Trianon nemcsak gyógyíthatatlan seb az egyik oldalon, de legalább annyira önigazolás a másikon. Ez a tézis, pedig azóta – közel 90 éve – napra nap igazolja vissza önnön magát a legkülönbözőbb kérdésekben.
Míg Szlovákian önmeghatározásához elengedhetetlen a magyarellenesség, addig a magyar politikai elit egy részének szintén elengedhetetlen eszköze a provokáció. Ez még akkor is igaz, ha a provokáció tárgya, néha több igazságot tartalmaz, mint a szlovák történelemkönyvek.
Szlovákiát most éppen Orbán Viktor Esztergomban elhangzott kijelentése háborította fel (emiatt rendkívüli parlamenti ülést is össze kívánnak hívni), mikor is azt mondta, hogy az európai parlamenti választáson eldől: a Kárpát-medencei magyarságot hányan képviselhetik Brüsszelben. A kijelentésből egyértelmű, hogy Orbán – kivételesen – nem arra célzott, hogy Magyarországról hány „mély-magyar” és hány „idegenszívű” kerül be az európai parlamentbe, hanem az, hogy hazánk huszonkét képviselőjén kívül, hány uniós, és magyar kisebbséggel rendelkező állam fog delegálni magyar nemzetiségű képviselőt Brüsszelbe.
És hol van ebben a szlovák felháborodásban a „bukta”? Hát ott, hogy kevés kivételtől eltekintve, a képviselők, az őket delegáló állam – és nem a rájuk szavazó nemzetiségek – számára tudnak előnyöket „kierőszakolni”. Vagyis amit a szlovák, román színekben politizáló magyarok, saját nemzetiségük érdekében kilobbiznak Európa bürokratikus szívében, az ugyanúgy előnyös az őket küldő országnak is. Ebből pedig egyértelműen látszik, hogy a magyar-szlovák viszony, egy cseppet sem különbözik a magyar-magyar, belpolitikai viszonytól, vagyis akár az adott nép pusztulását is elfogadnák a két ország politikusai, ha biztosítottnak látnák, hogy a másik, legalább egy pillanattal előbb válik az enyészet martalékává…
…ha pedig ez így megy továbbra is, meg kell változtatnunk a sírkövek feliratát, ami csupán egyetlen betű beékelését jelenti. Így lesz a béke poraikra – felkiáltásból: BÉKE PORAINKRA!
Publikálta
null |
 |
|
|
|
|
Egyetem
Építőipar
Helyilap
Intézmények
Kereskedelem
Kistérségek
Szolgáltatás
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Választókerület(ek)
|
|
