A fantasy irodalom  számos különös alkotást rejt magában. Sok ember van, akit leköt az idegen élőlényekről szóló félig mese, félig irodalom könyváradat. Az egyik leghíresebb alkotás, a Gyűrűk ura óta tudjuk, hogy ez a fajta olvasói világ leginkább mégis az emberekről szól. A különböző lények felvonultatása  általában arra szolgál, hogy köztük az emberi tulajdonságokat, mind a jókat, úgy a rosszakat is megtaláljuk.
Ehhez a fajta világhoz tartozik Nibela (Puska Veronika) könyve a Lamast öröksége.
A történet elején egy Verenro nevű leány azt veszi észre, hogy mindenhol követik őt. Egy nap otthonában arra eszmél, hogy már a kertben, sőt a házban vannak. Majd egyszer csak belelökik a vitrinbe és egy másik világba kerül általa. Itt kezdődik a kalandok sorozata, olyan lényekről, akik mind meg vannak jelölve és a legtöbbjüknek ötnél több ujja van a mellső végtagjain.  
Vajon miért kellett átkerülnie egy embernek ebbe a különös világba? Miért kell egy ember teste a Jelek királynőjének? Miért vannak mind megjelölve ezek a lények? Ezek a kérdések azok, amivel egy átlagos ember szembesül ha átkerül vagy ha olvassa a regényt? Ami viszont a legfontosabb mind közül az, hogy vajon nekünk embereknek van-e küldetésünk,  van-e oka annak, hogy éppen a Föld nevű bolygón élünk?A legtöbb fantasy könyvben  - legyen az gyűrűk ura vagy a Végtelen történet – általában az emberek feladata, hogy helyreállítsanak, a világot jobbá tegyék, háborúkat elsimítsanak, békét teremtsenek a teremtmények között.
Nibela Lamast öröksége könyvében nem fest ilyen idilli képet az emberekről. Igenis elmondja, hogy a Föld nevű bolygón miféle lények élnek:
„ Színlelésben első a fajom! Szavaikkal ott hazudnak, ahol csak lehet. Rajta nem kapja őket! Akarja még, mutassam értékeiket s hatalmuk mibenlétét? Az a baj ezzel, hogy azt sosem tudja használni, mert legerősebb fegyverük a hazugság! De a darassák nem tudnak olyat!!”
Lehet, hogy mindazt a jót és fontosat, amiért teremtettünk azért nem tudjuk beteljesíteni, mert  nem tudunk őszinték lenni saját fajunkhoz, sőt akit tudunk kihasználunk, elpusztítunk, kiírtunk. Hiszen emberi gőgünkben azt hisszük, hogy mindenek fölött állunk!
Nibela könyve arra döbbenti rá olvasóit egy szépséges mesén keresztül, hogy fontosnak, de nem mindenek felettinek kell éreznünk magunkat. Végre el kellene kezdeni a természet erőit nem csak megfigyelni és kihasználni, hanem végtelen alázattal viszonyulni hozzá.
„ Minden egyes lépésnél többet hagytam magam mögött. Annyira, hogy mire elértem a kapu ívét s ott megláttam arcomat egy fémfelület tükröződésében a danvarik előtt, már kétségbe se vontam: én mindig is lanarán voltam, sosem ember.
Kiadó: Novum Pro