Betlehemezés Szilágyon
Nagy izgalommal készülődtek idén is a püspökszilágyi Móra F. Általános Iskola tanulói az idei betlehemezésre. Idén is elég sokan vállalkoztak arra,hogy otthonukba fogadják e kis lurkókat és megvendégeljék őket. Azért még bőven maradt szabad kapacitás, úgyhogy reméljük jövőre még többen élnek e hagyomány visszateremtő lehetőséggel. A betlehemezés nem csak egyfajta jótékonykodás is, hanem a betlehemezők elhozzák a vendéglátó házban a karácsony a Jézuska várás hangulatát is. Ahol pedig kis gyermek van ott különösen izgalmas játék, mini színdarab ez.Így hát ismét négy csoportra bontva elindultak a nebulók, hogy a szilágyiaknak is elvigyék a karácsony üzenetét. Sok családnál várták őket házi készítésű süteménnyel, üdítővel. Idén a szülők közül is csatlakoztak a menethez, hogy segítsék a gyermekeket. A vidám csoportokat mindenütt a faluban jó szándékkal, kedvesen fogadták és nagy sikert arattak öltözékükkel, előadásukkal. A betlehemesek idén több mint 70.000.- Ft-ot gyűjtöttek, amit idén is az iskolások kreatív játékokra fognak költeni. Erre azért van szükség, mert az alsó tagozatos gyermekeknek igen megerőltető naponta több órát egyhelyben ülni, ezért mikor játékokhoz jutnak, akkor fontos, hogy azok jó minőségűek és strapabíróak legyenek. Éppen ezért az iskola tantestülete és tanulói nevében nagyon köszönjük mindazok anyagi segítségét, akik azzal, hogy meghívták betlehemeseinket és anyagiakkal támogatták őket hozzájuttatják községünk gyermekeit a játék öröméhez. Minden kedves lakosnak ez úton kívánunk boldog és sikerekben gazdag új esztendőt a Petőfi S. Általános Iskola Móra Ferenc tagiskolája tanári kara és tanulói!
| |