Siófok és Ságvár a repteret szeretné
A siófoki és a ságvári önkormányzat együttes ülésen döntött arról, hogy közösen kérik a Kiliti reptér ingatlanainak önkormányzati tulajdonba kerülését. Az ügy régóta húzódik, s - mivel a terület egy része Ságvárhoz, a másik Siófokhoz tartozik - mindkét önkormányzat kérvényezte már önállóan is a tulajdonrészt, de eddig egyikőjük kérelmét sem méltányolták.
Mint ismeretes, a Magyar Állam tulajdonában lévő ingatlanok esetében kormányrendelet szól arról, hogy a térítésmentes tulajdonba adásnál az ingatlan fekvése szerinti önkormányzat előnyben van. A dolgot az bonyolítja, hogy a terület egyrésze van csak az állam tulajdonában, a többi a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóságé. Ettől függetlenül most esély látszik arra, hogy a két település közös fellépése és kérelme eredményt hozhat. Különösen annak ismeretében, hogy nemrégiben például a taszári és a sármelléki repteret is a helyi önkormányzat kapta meg.
A két önkormányzatnak alapvető érdeke lenne a reptér mielőbbi felfejlesztése, folyamatos működtetése, amely az egész térség turizmusát, valamint gazdaságát új lehetőséggel bővítené.
Az elmúlt néhány év bebizonyította, hogy a turizmus fejlesztése légi forgalom nélkül ma már nem képzelhető el. A turisztikai szakemberek egyöntetűen úgy látják, hogy például Budapest turizmusának fellendülésében is jelentős szerepet kapott, hogy menetrend szerinti.
Publikálta null |
|
|
|
|
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Választókerület(ek)
|
| |