Helyezze el és kínálja szolgáltatását Magyarország üzleti adatbázisában!
Lépjen be itt, ha Ön már regisztrált szerkesztő!
Elfelejtette jelszavát?
 
Mutassa meg honlapját a térképen!
Bácsfeketehegy

Család

Egészség

Ifjúság

Közösség

Nőkről

Pályázat

Partnerség

Szabadidő

Szentendre

Vajdaság


Igaz történelmet kell tanítani

Szinte egyik iskolai tantárgy sem befolyásolja oly mértékben az emberek világnézetét mint a történelem.

Múlt héten Strasbourgban lezajlott az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének nyári ülésszaka. Kovács Elvira , aki a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselőjeként tagja a szerbiai küldöttségnek, ezúttal két felszólalt módosítási indítványával a közgyűlésen. Beszédéről, illetve az ott elhangzott témákról Kovács Elvira tegnap Szabadkán sajtótájékoztatót tartott. 
 
Melyik volt az első téma, amely kapcsán módosítási indítványt tárt az ET közgyűlése elé a múlt héten?
 
– Cecilia Keaveney írországi jelentéstevő Történelemoktatás a konfliktus-övezetekben címmel egy jelentést és ajánlást dolgozott ki. Mivel a jelentést hiányosnak éreztem, és mivel a téma természetesen Szerbiát és Vajdaságot is igencsak érinti, módosítási indítványt tártam a közgyűlés elé. Szinte egyik iskolai tantárgy sem befolyásolja oly mértékben az emberek világnézetét mint a történelem. A más nemzetek, illetve a szomszédos országok felé irányuló viszonyunkat rendkívüli mértékben befolyásolják a tanulmányaink alatt kapott információk. Ezért nagyon fontos leszögezni és meghatározni, hogyan és milyen alapokra támaszkodva kellene tanítani Európa igaz történelmét. Egyes tankönyvekbe hamis, és ezzel veszélyes információk is bekerültek. Mindez hozzájárulhat egy felsőbbrendű álláspont kialakulásához az új nemzedék körében, és ez visszatükröződik a nemzeti kisebbség felé irányuló negatív magatartásban. A történelemoktatás jobbá tételéhez elengedhetetlen az oktatásügy reformja, illetve új tankönyvek kellenek a cél teljesítéséhez. Ez érvényes egész Európára, természetesen Szerbiára is. Országunkban is biztosan vannak olyan történészek, akik lelkiismeretesen, kompetens módon végzik munkájukat, nekik kell új tankönyveket írniuk a szerbiai, vajdasági diákok számára.
 
John Austin jelentéstevő az úgynevezett becsületbűntettek leküzdésének sürgőssége kapcsán készített jelentést. E téma kapcsán szintén szót kért a közgyűlésen. Milyen mértékben van jelen országunkban a nők elleni erőszak?
 
– Szerbiában a becsületbűntett, vagyis a nők ellen irányuló támadás ezen formája szerencsére nem jellemző, ami nem azt jelenti, hogy a nők elleni erőszak ne lenne jelen országunkban is. A közgyűlésen kihangsúlyoztam, a nők elleni erőszak minden formája az emberi jogok komoly megszegését jelenti. Az ET tagállamainak közösen kell foglalkozniuk a nemi kérdésekkel, országos akciótervet kell kidolgozni a nők elleni erőszak ellen, valamint a női szegénység csökkentésére irányuló programokat kell létrehozni. Ami Szerbiát illeti, a nők elleni erőszak más formái sajnos nálunk is kifejezetten jelen vannak. A legnagyobb gond az, hogy a társadalom, az állami szervek és a civil szervezetek is hallgatnak a témáról. Ezen változtatni kell. Vajdaságban fontos biztosítani a magyarul beszélő szociális dolgozókat, és mindenféleképpen meg kell tartani az SOS telefonok működését. Ezekben a telefonközpontokban dolgozó segítők az első pillanatban nyújtanak segítséget, az áldozatnak tanácsot adnak, ismertetik a tennivalókat és az áldozat jogait. Ezek apró lépések, de legalább haladunk valamerre a kérdés terén.
 
Forrás: Pesevszki Evelyn,

Vajdasági Magyar Szövetség
http://www.vmsz.org.rs/article.php?lg=hu&id_article=5360

 

Publikálta
Együtt Egymásért Európában, Egyesület