Helyezze el és kínálja szolgáltatását Magyarország üzleti adatbázisában!
Lépjen be itt, ha Ön már regisztrált szerkesztő!
Elfelejtette jelszavát?
 
Mutassa meg honlapját a térképen!
Bácsfeketehegy

Család

Egészség

Ifjúság

Közösség

Nőkről

Pályázat

Partnerség

Szabadidő

Szentendre

Vajdaság


Megalakult a Vajdasági Magyar Szövetség Női Fóruma

Az életnek azt az oldalát, a munkának azt a felét szeretnénk hangsúlyosabbá tenni, amit a nők egyébként is elvégeznek
 
2009. március 28-án, Szabadkán megalakult a Vajdasági Magyar Szövetség Női Fóruma. A belépési nyilatkozatot eddig 350 hölgy töltötte ki, jelenleg tehát ekkora a szervezet létszáma. A VMSZ Női Fórumának az elnöke Kovács Elvira, a Szerbiai Képviselőház kisebbségi frakciójának a tagja, alelnöke pedig Lovas Ildikó, Szabadka város művelődési tanácsosa, valamint alelnöki tisztséggel tüntették ki Pelt Ilonát Doroszlóról. Az elnökségnek a három tagon kívül 10 tagja van.

A szervezet magalakulásának körülményeit Lovas Ildikó részletezte a Magyar Szónak:
 
– A kezdeményezés még a tavalyi év folyamán megfogalmazódott, ekkor kérdőívet küldtünk ki a VMSZ női tagjainak. Ezzel azt szerettünk volna megvilágítani, hányan is vennének részt a párt Női Fórumának a munkájában, illetve milyen kérdéskörök érdekelnék a hölgyeket. Az alapító ülésre múlt szombaton került sor Szabadkán. Ezen az ülésen megválasztásra kerültek az elnökség tagjai, a megbízatás négy évre szól. Az alapszabály értelmében a vajdasági városok esetében tíz nő részvételével lehetőség nyílhat megalakítani a Női Fórum városi tagozatát. Ugyanakkor azt gondolom, hogy egy akkora város esetében, mint Szabadka, ahol a Vajdasági Magyar Szövetségnek 28 helyi szervezete van, ott ez túl kevés volna. Éppen ezért a tervek szerint mind a 28 helyi szervezetben meg fogjuk alapítani a helyi Női Fórumot, ahol szintén elnököt és alelnököt választanánk, és ebből a rendszerből formálódna meg a VMSZ szabadkai városi Női Fóruma. Véleményem szerint ez az építkezési forma mind a pártnak, mind a bekapcsolódó nőknek olyan társadalmi többletet tud majd nyújtani, ami hatékony eredményeket produkálhat a jövőben.
 
Mely területekre tervezik összpontosítani a Női Fórum tevékenységét? Milyen célok felé fognak haladni?
 
– Azért került sor a szervezet megalapítására, mivel a VMSZ női tagjai, illetve támogatói rendkívüli érdeklődést mutattak egy ilyen jellegű kezdeményezés iránt. Valamint a szervezés folyamán azok a témák is motiváltak bennünket, amelyek egyébként is jelen vannak a nők életében. Ezek a területek közül kiemelném az egészségügyet, a szociális szférát, az oktatásügyet, a kultúrát. A nők civil szervezetek keretében már korábban is jelentős tevékenységet fejtettek ki ezeken a területeken belül megvalósított tevékenységükkel. Ugyanakkor nem biztos, hogy ezeknek a szervezeteknek a keretében a megfelelő módon tudták kifejezésre juttatni és megvalósítani elgondolásaikat.
A tervek szerint a VMSZ helyi szervezetein belül hamarosan már három helységben meg fogjuk alapítani a Női Fórum helyi tagozatát. Egy-egy helyi tagozat tevékenységének a célirányát az adott területen élő nők tudják a legjobban meghatározni. Lesznek olyan területek, ahol a nyugdíjasokkal való kapcsolattartás, vagy esetleg a betegápolás fog a tevékenységi lista élén állni. Máshol a szociális esetek feltérképezését, illetve a segítségnyújtást fogják magvalósítani a Női Fórum tagjai. Emellett természetesen meg tudjuk szervezni majd a kapcsolattartást a párt, vagy a helyi önkormányzatok képviselői felé is. És természetesen a szellemi, valamint amatőr művészi tevékenységek kiemelésének is teret fogunk adni. A helyi tagozatok lehetőségeik és elvárásaik függvényében más-más elérendő célokat fognak majd megcélozni. Azok a szervezetek, amelyek munkavégzés és eredmény-felmutatás tervével jöttek létre, úgy tudnak a legjobban létezni, ha az általuk fontosnak tartott területeken belül nyújtunk nekik támogatást. Leszögezném, még véletlenül sem feminista indíttatások irányítottak bennünket, mi nem magát a nőt szeretnénk helyzetbe hozni. Az életnek azt az oldalát, a munkának azt a felét szeretnénk hangsúlyosabbá tenni, amit a nők egyébként is elvégeznek. Nekem erről szól a Női Fórum. Nagyon sok olyan téma van jelen az életünkben, amelyek kapcsán a nők fontosnak tartják kifejezésre juttatni elgondolásaikat. Másrészt a szervezet a politikai munkában való részvétel új aspektusát fogja megnyitni. Segítségével olyan vélemények is kifejezésre juthatnak, amelyek eddig nem hallathatták hangjukat. Én azt gondolom, egy ilyen nyitott szellemiségű párt esetében, mint amilyenné a VMSZ változott, a lehető legtermészetesebb, ha az utat és teret ad az ilyen jellegű kezdeményezéseknek, illetve támogatja is azokat.
Forrás: Magyar Szó, Pesevszki Evelyn

Publikálta
Együtt Egymásért Európában, Egyesület