|
Történt egyszer, nagyon régen, hogy élt egy leány Anna. Nagyon szép és művelt volt, de vidéken lakott így nem tudott érvényesülni. Szeretett volna városban élni, de se pénze, se lehetősége nem volt arra, hogy ott lehessen.
Volt neki egy régi-régi barátnője Sofi, aki teljesen véletlenül a városban lakott. A két lány rendszeresen levelezett egymással. Anna egyik nap hazaérve látta, hogy barátnőjétől levelet kapott. Nagy örömmel bontotta fel, amiben ez állt:
" Kedves Anna!
Remélem jól vagy és a családod is. Nagyom örültem a legutóbbi levelednek. ..... Nagyon sokat gondolkodtam anyáékkal és arra jutottunk, hogy nagyon szeretnénk, ha eljönnél hozzánk nyaralni egy kis időre. Kérlek, gondold át és mielőbb válaszolj ......
Sokszor csókollak:
Sofi"
Ezen a levélen nagyon sokat gondolkodott. De végül annak érdekében, hogy talán munkája lesz és segíthet beteg édesanyján, úgy döntött, hogy elmegy. Megírta hát a levelet Sofinak, hogy a lehető leghamarabb szeretne utazni. Anna néhány napon belül már a vonaton ült. Útközben gyönyörűbbnél-gyönyörűbb tájakat látott. Nagyon tetszett neki az út, igaz kicsit hosszú volt.
Mikor megérkezett, egy hosszú kapun kellett bemennie, egészen a hatalmas kastélyig. Anna megállt és körülnézett. Ezt gondolta:
- Óh, Istenem, de csodálatos! Soha, még álmaimban sem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen szép helyen fogok járni.
Aztán kb. 10 perc elmélkedés után tovább indult. Ahogy közeledett a kastély felé, egyre jobban kíváncsi lett, hogy milyen is lehet belülről az a hatalmas építmény.
Megállt az ajtó előtt és síri csöndben volt. Már éppen nyúlt volna a csengőhöz, mikor hirtelen ajtót nyitott egy öreg, komornyiknak öltözött ember. Anna megrémült. Nem tudta mit csináljon, hogyan köszönjön. Már jó néhány perce csöndben álltak, mikor megszólalt az inas. -igaz, kissé franciás akcentussal-.
- Kit keres kis hölgyem?
- Sofi kisasszonyhoz jöttem látogatóba. Ha szíveskedne szólni neki, nagyon megköszönném.
- Fáradjon csak be. Már vártuk magát. Foglaljon helyet, és rögtön szólok a kisasszonynak.
Engedelmével.
Anna leült és várt. Közben szemével végig fürkészte a ház nagy nappaliját. Rengeteg olyan tárgyat látott, amit nem ismert és nem tudta mi a neve.
Hosszas várakozás után, végre megérkezett Sofi. Egy magas, karcsú és nagyon szimpatikus lány közeledett, de Sofit valahogy túl előkelőnek érezte magához. A két lány furcsán nézett egymásra, hiszen még soha nem találkoztak, csak levél útján beszéltek. Sofit meglepte, hogy Anna eléggé szegényesen öltözik.
Persze nem tudhatta, hogy Anna szegény családból származik. Hosszas csönd után végre üdvözölték egymást. Sofi segített felvinni Anna csomagjait és megmutatta a szobáját. Ezután sokat beszélgettek és megnézték a környéket. Anna sok új embert ismert meg. Hála annak, hogy nagyon barátságos természetű.
Eljött az este és mindenki hazatért a munkából, így Sofi szülei és testvérei is. Sofi apukája egy cégnek az igazgatója. Mivel saját cégük van, a családban mindenki ott dolgozik, -persze, csakis vezető szerepekben-. Sofi szülei kedvesen fogadták a lányt. Persze ők is furcsán néztek rá. Mikor leültek vacsorázni, mindenkinek megeredt a nyelve. Szegény Anna nem is tudta kinek, hogy és mit válaszoljon. Sofi édesanyja felettébb kíváncsi volt.
- Mihez értesz? Mit tanultál? Mivel szeretnél foglalkozni? -kérdezősködött Sofi édesanyja-
- Tudja asszonyom - mondta szégyenlősen-, mivel falun élek, nem sokat tanultam. Csak azt, amire
az élet megtanított. De hála a tiszteletesnek, zongorázni nagyon szépen tudok. Ha lehetőségem
lenne rá, nagyon szívesen tanítanék zongorát.
- Látom, nem vagy buta lány. De tudd meg, hogy a város nagyon kemény és kegyetlen hely egy
magadfajta kislánynak....
Anna illetlenül a szavába vágott:
- De tudom, hogy mit teszek és mit akarok! Nem kell lebecsülni csak azért, mert falun nevelkedtem.
A lány ekkor sértődötten feszaladt a szobába és úgy érezte nincs itt semmi keresnivalója. Eldöntötte, csak addig marad itt, ameddig nem kap valamilyen munkát és kitudja fizetni az albérletét. Ült a hatalmas szobában és gondolkodott. Ekkor bement Sofi a szobába.
- Mi a baj? Miért rohantál el olyan hamar? -kérdezte Sofi.
- Nem szeretek itt lenni. Mindenki lenéz, csak azért, mert én nem vagyok olyan előkelő, mint ti!
- mondta Anna zokogva -
- De senki nem akart megbántani. Anya csak figyelmeztetni akart, hogy nem olyan könnyű a városi
élet. Tudod itt minden sokkal drágább, mint vidéken. Remélem megérted, hogy anya csak
megakar óvni a csalódásoktól.
- Köszönöm, de nem szeretnék a terhetekre lenni. Minél gyorsabban munkát találok, aztán keresek
egy albérletet. Nem akarom, hogy élősködjek rajtatok. Ha nem baj, most elmegyek sétálni.
A nem éppen vidám beszélgetés után Anna lement a kertbe sétálni. Leült egy fából faragott padra és egy újságot nézegetett. Annyira elgondolkodott, hogy, nem is vette észre, amikor Steve leült mellé. Steve, Sofi legidősebb bátyja. Már 25 éves és még nincs barátnője. Anna arra riadt fel, hogy valaki megfogta a vállát, és ezt kérdezte:
- Nem szeretnél beszélgetni? -kérdezte-.
- Nem!
- Miért? Úgy elszaladtál, hogy észre sem vettelek! - mondta Steve.
- Csak.....- akadt el a szava Annának- csak nem szeretnék senkinek a terhére lenni. Ha tudtam volna, hogy ennyire nem szeretnek itt, akkor el sem jövök. De hamarosan elmegyek. Találtam egy hirdetést, amiben zongoratanárt keresnek. Holnap elmegyek érdeklődni.
- Hát jó! Látom, nem tudlak meggyőzni, de azért még reménykedem. Most mennem kell, de arra kérlek, gondold át mégegyszer. Viszlát!
Anna szívét megérintette ez a férfi, de tudta, hogy nem szabad megszeretnie. Az eszére kell hallgatnia.
Másnap elment az állást megnézni és nagyon tetszett neki. Még lakást is kínáltak neki, ezért erősen elgondolkodott rajta, hogy elfogadja e, vagy sem. Végül úgy döntött, hogy elfogadja. Elég szépen keresett és szép ruhákat vett magának. Egyik nap, ahogy Sofit igyekezett meglátogatni, útközben látott egy színházi darabra történő felhívást. Anna nagyon szeretett volna elmenni, de sajnos annyit nem keresett, hogy megtudja venni a jegyet. Ekkor nagyon el is szomorodott. Mikor Sofihoz ért, csak a bátyja volt otthon, akit Anna került. Nem szeretett volona beszélni vele, de muszáj volt.
- Szervusz Anna!
- Jó napot! Sofit keresem. Sürgősen beszélnem kell vele.
- Jó! Mindjárt szólok neki, de előbb veled kell beszélnem. Úgy hallottam, a színházban egy isteni darabot játszanak. Megszeretném nézni.
- Miért tartozik ez rám? Nyugodtan menj és nézd meg! - mondta Anna-.
- De szeretném ha elkísérnél. Nagyon kérlek, jól gondold meg!
- Rendben, de miért pont engem?
- Nagyon kedves és okos lány vagy. Ha veled vagyok, mindig jó a kedvem. Kérlek gyere el!
- Rendben. Meggondolom, és holnap válaszolok.
Erre Anna hazafutott. Már nem érdekelte, mit akart mondani Sofinak. Rettentően boldog volt, hogy Steve elhívta a színházba. Két jó dolog történt vele egyszerre. Először is elmehet arra a darabra, amit nagyon szeretett volna megnézni, másként pedig Steve hívta el, aki nem volt számára közönbös egy kicsit sem.
Otthol felpróbálta a legszebb ruháját. Nagyon izgatott volt. Egész éjszaka nem tudott aludni. Másnap este együtt mentek el a színházba. Mindenki csodálta Annát, annyira gyönyörű volt. Ezek után már jobb dolog nem is történhetett volna, minthogy rendeződtek a dolgok. A fiú bemutta Annát a családnak, mint leendő feleségét és többé már nem érezte úgy, hogy lenézik őt.
Gyönyörű esküvőt tartottak és az egykori falusi kislányból, igazi, városi úri hölgy lett. Majd boldogan éltek, amíg meg nem haltak.
|
