|
Az 1858. évi kateszteri térképen már azonosítható a Kossuth utca 6. számú épület, mely akkor Sipos Ferenc tulajdonában volt. A műemlék épületet 1983-ban vásárolta meg a Műemlék Felügyelősség, melyet Wirt Péter tervei alapján felújítottak. A kenesei tárgyi emlékek és írásos dokumentumok gyűjtését az 1960-as években kezdte meg - a tanulók és a helyi lakosok bevonásával - két pedagógus. A helytörténeti anyag 1968. március 15-én került az érdeklődők elé a Táncsics utcai Zsindelyes csárdában, majd 1991. június 16-án megnyílt a Kossuth utcai Tájház. A helyiek büszkék arra, hogy a gazdag gyűjtemény közadakózásból állt össze.
A Balaton-melléki népi építkezés jellegzetességeit viseli magán az épület. Elrendezése: első szoba pitvaros, szabad-kéményes konyha, hátsó szoba, éléskamra, kamra, kocsiszín és istálló. Az első két helyiség előtt boltíves tornác húzódik, falazott mellvéddel. A tornácot nyaranta nagyfejű piros muskátlik díszítik. Az épület falai terméskő lábazaton döngölt föld, vályog- és égetett tégla. A konyha és a pitvar boltozott, a többi gerendás fafödém. A tetőszerkezet náddal borított.
A három osztatú épület első szobájában a település helytörténeti emlékei – tárgyak, dokumentumok – kaptak helyet. Megtekinthetők az 1894-ben alakult „48-as Kossuth Bizottság” munkásságát bemutató dokumentumok, szobrok és képek Kossuth Lajosról. Külön tárolóban láthatók Jánosi Gusztáv püspöki helynök, a Kisfaludy Társaság tagjának Keneséhez kötödésének emlékei, Váth János kenesei születésű író művei, Soós Lajos a Balaton poétájának kötetei, tárgyi emlékei, valamint Csizmadia Károly parasztköltő verses elbeszélése és családi fotói.
A tisztaszobából kilépve a szabadkéményes, boltíves konyhába érünk a pitvaron át. A konyha berendezési tárgyai között a 19. századi és a 20. század eleji öntöttvas edények, szenes vasalók, háztartási eszközök találhatók.
A pitvar ablakán - mely télen az egyetlen természetes fényforrás volt - tárolták a borotvákat. A helyreállításkor újjáépített kemence a főzés, sütés, kenyérsütésre szolgált. A konyhából nyílik az éléskamra. Látható itt vajköpülő, mángorlók, csigatészta készítők, kenyértartó, szalmafonatú bab-, borsó-, lencsetárolók. Az éléskamra melletti szépen berendezett helyiség tükre a polgári és paraszti öltözködésnek, lakberendezésnek. A hímzett ágyneműk, terítők, a bölcső és a szekrényben őrzött korabeli ruhák és háztartási textíliák készítőik kézügyességét dicséri. A gazdasági helyiségek az udvarra nyílnak, az itt kiállított tárgyak egyértelműen utalnak a mesterségekre, mint a gabonatermesztés, szőlőművelés és a halászat. A kocsiszín eleje nyitott, padlás nélküli. Innen érhető el a lakórész felsározott padlása és az istálló feletti szénapadlás. A kocsiszín feletti gerendákon tárolták a szétszedhető szánokat, kocsirudakat, vendégoldalakat.
Az istálló az épület utolsó része. Az eredeti jászol mellett forrázó és mosóteknők, majd az állattartás eszközei: zablák, igák, lószerszámok láthatók. A sarokban trágyaszóró és krumpliforgató villák állnak. Az épülethez hozzáépített fészer a falusi élethez szükséges gépeket, berendezéseket védi. A tetőgerendákra akasztva látható a halászok varsája és néhány szalmafonatú méhkas. Itt helyezték el a valamikori önkéntes tűzoltóság máig működőképes állapotban lévő lóvontatású szivattyúját. A szivattyú mögött egy szétszedhető gazdasági szán látható, a valamikori Széchenyi gőzhajó kikötőhídjának gerendáival.
Nyaranta megelevenedik a ház berendezése és udvara, csuhésok, szövők fonok, s népi kismesterek várják a látogatókat, s ismertetik meg velük nagyanyáink korát.
További információ, előzetes bejelentkezés: 06/30 837-1853
Mindenkit sok szeretettel várnak az év Tájházába!
|
