Helyezze el és kínálja szolgáltatását Magyarország üzleti adatbázisában!
Lépjen be itt, ha Ön már regisztrált szerkesztő!
Elfelejtette jelszavát?
 
Mutassa meg honlapját a térképen!
Választás-2006


Közös kampányzáró Szigetszentmiklóson

 Az összefogáson múlik a siker


  „RAJTUNK MÚLIK” áll a kék plakáton, amelyen Kuncze Gábor és Gyurcsány Ferenc szeretettel meghívja a 2006-os közös kampányzáró rendezvényükre április 20-án csütörtökön 15 órára Szigetszentmiklóson a Városi Könyvtárhoz, az érdeklődőket.
  Az egész nap szötyögő eső még kicsit riogatja a pörgő, pattogó délszláv muzsikát játszó tököli Kolo együttest és a teret zsúfolásig megtöltő hallgatóságot. A piros, szegfűs dzsekisek és a kék szélkabátot viselő, Kovács Pisti barátai megállás nélkül osztogatják friss brosúráikat, valamint a pártok lufijait. Egy markáns arcú ősz, göndör hajú ősszoci tartja szóval a körülötte álló „kékeket”:
  -Majd meglátjátok micsoda lenyűgöző élmény Feri élőben. Én hallottam Ráckevén és a Batthyány örökmécsesnél is olyan, mint a versenyben élen futó nemes arab paripa!
  A babakocsis fiatal pár védett helyet talált a bejárat előtt. A férfi a kormányfő és Hiller István levelét olvassa olykor félhangosan, amelyet a választókerületi baloldali szavazóinak küldtek.
  -„Mint ismeretes, a kölcsönösen előnyös megoldás értelmében a szabaddemokraták 55 helyen léptek vissza az MSZP javára, míg 3 esetben szocialista jelölt tesz ugyanígy a liberális jelölt győzelme érdekében.
  Tudjuk, hogy ami bölcs döntés országosan, az helyben időnként keserű lehet. Ezért tartottuk fontosnak, hogy személyesen is köszönetet mondjunk azért a bölcsességért, amelyről Varju László képviselőjelölt és a választókerület baloldali szavazói tanúbizonyságot tettek akkor, amikor a szövetséges pártvezetők döntését megértették, elfogadták és támogatták.”
  Azután hirtelen elhallgat a zene. Mintha parancsszóra tenné, eláll az eső s néhány pillanat múlva már Szigethalom szocialista támogatottságú, liberális polgármestere köszönti a színpadra lépő Gyurcsány Ferencet a Magyar Köztársaság miniszterelnökét, Kuncze Gábort az SZDSZ elnökét és egyben a 12. számú választókerület országgyűlési képviselőjelöltjét, valamint Varju László MSZP-s országgyűlési képviselőt.
  Varju László megköszöni szimpatizánsainak, hogy az első forduló során soha nem látott mértékben támogatták őt voksaikkal. Bejelenti, hogy a kormányzó pártok vezetőinek egyezségére tekintettel visszavonta jelöltségét és kéri szavazóit, hogy a második fordulóban szavazataikkal támogassák Kuncze Gábort. Hangsúlyozza, hogy most a legfontosabb cél a liberálisok és a szocialisták együttműködésével megnyerni a választásokat, majd közös munkával egy virágzó és biztonságos Magyarországot teremteni. Ennek eléréséhez ígéri, szorosan összefognak Kuncze Gáborral, természetesen szem előtt tartva a térségi fejlesztések kérdéseit is.
  Kuncze Gábor a térségben töltött 16 esztendő eredményeiből sorol föl néhányat, amelyek az ő hatékony közreműködésvel valósultak meg. Mint a szigetszentmiklósi posta, a tűzoltóság, a taksonyi híd felújítása, vagy a szigethalmi posta épülete. Ezt követően a választókerületben már előkészített és belátható időn belül megvalósuló beruházásokról ad számot fő vonalaiban. Külön hangsúlyozza a szigeti gerincút, a Ráckeve-Soroksári Dunaág rehabiltációja, valamint a szigetszentmiklósi sportcsarnok és a Dunaharasztiban igényelt szabadidőközpont megvalósításának fontosságát. Kiemeli, hogy az előkészítésből a liberális és a baloldali képviselő aktívan kiveszi részét. Azt azonban tudni kell, hogy a beruházások a szorgos polgárok adóforintjaiból valósulnak meg. Így azok léte elsősorban nem a honatyáknak, hanem a választóknak köszönhető.
  Végezetül kér mindenkit, hogy szavazataikkal segítsék őt és a koalíciós kormány ismételt győzelemre jutását.
  Gyurcsány Ferenc örömmel konstatálta, hogy liberálisok és szocialisták egyaránt szépszámmal eljöttek a rendezvényre. Mint mondta, fontos az együttlét és együttgondolkodás, mert mi nem a múltba révedünk, hanem a holnappal és a holnaputánnal foglalkozunk. Együtt megnyerjük a választást és megteremtjük az alapjait egy olyan országnak, ahol az unokáink is békében és egyre nagyobb jólétben élhetnek. Nem ígérjük, hogy egy nap alatt megváltoztatunk mindent, de közös akarattal meg tudunk teremteni egy olyan országot, amely biztonságos révbe érhet. Olyat, amelyben mindenki látja a küzdelem értelmét és ahol a vezetők a néppel együtt dolgoznak teljes erőbedobással a szebb jövő érdekében. Jó, tisztességes hazát, nyugalmat, megbecsülést és békét akarunk megteremteni.
   Végezetül kiemelte, hogy imponáló a választókerületben a két párt által együttesen elért 58%-s eredmény. Ez azt is mutatja, hogy a különbözőségből óriási erő árad, ha összefogunk. Közös céljaink megvalósítása érdekben fontos, hogy a szocialista szimpatizánsok is Kuncze Gáborra adják szavazataikat vasárnap a választókerületben.

 

Publikálta
Varju, László