Szeretem azokat a beszélgetéseket, amikor nemcsak értem, de talán - a
hatodik vagy hetedik érzékszervemmel - érzem is a lényeget. Amikor a
beszélgetőtárs olyat mond el magáról, munkásságáról, amiből a dolgok legmélyebb
alapját, erkölcsi mércéjét is sikerül megtudnom. Így történt ez Balog János
tanár úr esetében is. Díszpolgári kitüntetése kapcsán beszélgettünk különböző
magatartásformákról, gumigerincűek elvtelenül is sikeresnek látszó példákról.
Egyszer csak elhangzott a kulcsmondat: A szeretet pedagógiáját igyekeztem egész
pályámon megvalósítani.
Balog János 1928-ban született,
saját meghatározása szerint középparaszti családban, mely
Jászfelsőszentgyörgyön élt. Három gyermek nevelkedett a korabeli átlagos –
szegényes - körülmények között. Ez teljességgel kizárta, hogy taníttatásról szó
legyen. A hat elemi után azonban Balog Jánossal olyan történt, ami egész
további életét alapvetően meghatározta.
-
Létezett az Országos Falusi Tehetségmentő Alap, melynek
célja Zilahi Lajos megfogalmazása szerint „a szegényparasztságot fel kell
emelni a nemzet fogalmába.” Mivel jó tanuló voltam az elemiben a falu plébánosa
javaslatára 1941-ben elnyertem én is a Horthy ösztöndíjat. Ez azt jelentette,
hogy bekerültem Jászapátiba a gimnáziumba, ahol az internátust, a tankönyveket,
a felszerelést, ellátást ingyen kaptam. Az ingyenesség azonban csak jeles
eredménnyel járt. Egy-egy évben egy jó osztályzat is bekerülhetett a
bizonyítványba, de több nem. Ha mégis, akkor az ingyenességet elveszítette a
tanuló. A jászapáti gimnáziumba jártam tehát 1941-49 között. Tanultunk latint,
majd németet, és az 5. osztálytól olaszt. Kiváló, tanáraink voltak, akik
némelyike igazi tudós tanár volt, s egyben példaképpé is vált számunkra.
Beszélgetés
közben persze el-elkalandoztunk az életút kronológiájától. Az emlékek
fel-felbukkantak. Például 1945 első fele, amikor az apáti gimnáziumban sem
folyt oktatás. Jászberényben se, de Fecske Sándor malomtulajdonos saját
lakházát adta át a berényi gimnáziumnak oktatási célra. Így tanította ott latin
nyelvre Balog Jánost és diáktársait a Fürdő utcai épületben Wittmann Tibor, aki
akkor ötödéves egyetemi hallgató volt. Ismertsége abból adódott a gimnazisták
körében, hogy az országos latinverseny első helyezettje volt. Később történész,
a Szegedi Egyetem rektorhelyettese, nagy tekintélyű tudós lett Jászberény
szülöttéből, nem véletlen, hogy utca viseli nevét.
-
Tanár úr
középiskolai évei változatos módon teltek. Mi következett utána?
-
Az érettségit 1949-ben tettem le, jelentkeztem az
orvosi egyetemre, de ez nem sikerült. A Pázmány Péter - később ez az ELTE – magyar-történelem
szakára felvettek, ahol hamarosan sikerült a történelmet latinszakra
átcserélni. Ebben a korszakban – a Rákosi éra évei ezek – nagy tanárhiány volt.
Így az egyetemet négy év alatt végeztük el. A Lehel Vezér Gimnáziumban 1953-ban
kezdtem pályámat. Magyart és latint is tanítottam, de kis óraszámban németet,
olaszt is rendkívüli tantárgyként. Az első osztályom 1957-ben érettségizett.
-
Közben volt 1956,
amikor a városi forradalmi bizottság tagja volt.
-
Igen, az egyik népes gyűlés alkalmával közfelkiáltással
engem is beválasztottak. Fiatal tanárként igen népszerű voltam a diákság
körében, így az én nevemet is bekiabálták a gyűlésen. Igazán nem volt nekem
feladatom, szerepem abban a forradalmi két hétben. Egyetlen dologra emlékeszem,
amit rám bíztak, amire megkértek. A korabeli kommunista párt épületének,
irodájának védelmében írtam egy levelet, hogy oda illetéktelenek ne menjenek
be, mert hát voltak azért atrocitások. Amikor fegyelmi vizsgálatra került sor
Beszteri Mihály – korábban polgármester, ’56-ban tanácselnök-helyettes –
vezette az eljárást. Szóbeli intést kaptam, ez volt a büntetésem. Nem voltam én
lobogó forradalmi típusú ember, bár a főbb célkitűzéssel, a kommunizmus
lezárásával egyetértettem. Sajnos
diákjaim közül többek életét alapvetően befolyásolta 1956, nem pozitív
kihatással. Mindig az egyetemes értékek voltak számomra fontosak. Igyekeztem
tanárként a szeretet pedagógiáját megvalósítani. Az igazság, a józan ész
diktálta emberi magatartás volt számomra elfogadható. Úgy éreztem, sőt tudtam,
diákjaim számára is ez volt nagyon fontos. Biztosan így volt, mert ma már 7-8
gimnáziumi osztálynak is tiszteletbeli osztályfőnöke vagyok. Elhalt tanáraik
helyett rendre engem tisztelnek meg azzal, hogy 40, 45, 50 éves érettségi
találkozójukon ott legyek, ott lehetek.
-
Tanár úr egy
országosan is elhíresült botrányba keveredett később.
-
Sajnos ez történt. A Lehelben 1960-ig tanítottam. Utána
egy évig – miután megkértek és beléptem az MSZMP-be – Szolnokon megyei
tanulmányi felügyelő voltam. Pártagság nélkül ilyen munkakört nem lehetett
abban az időben betölteni. A lakás és a magasabb fizetés pedig döntő érv volt. Visszajöttem
1961-ben, s ekkor az igazgatói posztra. Mindig a szakmai szempontok voltak
fontosak számomra, a jutalmakat is a teljesítmény, a minőség alapján osztottuk
ki. Volt egy tanárkolléga, akit a diákok nagyon nem szerettek. Kiderült,
meglehetősen igazságtalanul, talán gonoszul is bánik velük, és ezt a fiatalok
rosszul tűrték. Az egyik diákparlament alkalmával ez nyilvánosságra került. Én
a diákok mellett álltam ki, a tanárnak felmondtam. Ebből lett az országos
botrány, 1975-ben ezért lemondtam igazgatói beosztásomról. Utána tíz szép
esztendő következett, megyei magyar szakfelügyelőként dolgoztam. Nemcsak
tanítottam, de olykor neveltem is a tanárokat. Aztán 1985-ben a
jászárokszállási Deák Ferenc Gimnázium igazgatója lehettem. Ez szintén nagyon
jó emlékű korszaka munkásságomnak. Itt tanítottam is a vezetői poszt mellett, s
ez öröm volt számomra. Nyugdíjba innen mentem 1990-ben.
-
Azóta is diákok
hada fordult meg tanár úr otthonában, hiszen a tanítást nem lehet abbahagyni.
-
Igen, ez így van. Olasz nyelvet tanítottam, 125-130
tanítványom volt, s szinte mind sikeres nyelvvizsgát tett. A rendszerváltás
után megtiszteltek civil szervezetek, például a Jászkürt Sajtóalapítvány, a
Jász Múzeumért Alapítvány, hogy segítsem munkájukat, és én szívesen tettem.
Különböző tanulmányi versenyek, vetélkedők zsűrizésére hívnak rendszeresen, ami
szintén jó dolog, hiszen ismerhetem a mai diákságot, a mai követelményeket.
Számomra fontos az is, hogy a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége jászberényi
szervezetének egyik alapító tagja lehettem.
-
Van arra valami magyarázat,
hogy a Lehel Vezér Gimnázium egykori tanárai közül – Önnel együtt - már hat
díszpolgára van Jászberénynek?
-
Minden bizonnyal nem véletlen ez. Többen becsületes
paraszti családban nőttünk fel, ahonnan az alapvető értékeket hoztuk. Jelentős
tényező volt az én életemben, de gondolom másokéban is, a katolikus szellemű
gimnáziumi korszak. Fontos volt számomra az is, hogy 1953-ban polgári
szemléletű, becsületes, tisztességes tanári kar fogadott Jászberényben, annak
lehettem tagja. Ez meghatározta tanári hitvallásomat.
Kiss Erika
|