Jászberényben Kiss Erika helytörténeti kutató,
a Jászkürt újságírója előadását hallgathatták meg azok az érdeklődők, akik
részt vettek a Múzeumi esték sorozat március 24-i programján. A Török Aladár
jászberényi polgármester 19. század végén megélt kálváriájáról szőtt történetet
két egykori jászkapitány és több önkormányzati képviselő is figyelemmel kísérte
a közönség soraiban ülve.
Az előadás előtörténete akkor
kezdődött, amikor kolléganőnk 2006-ban a Jászkürt hasábjain, a tőle megszokott
alapossággal sorra vette városunk volt polgármestereinek bemutatását. Írása
felkerült az internetre is, ahol Lakatos Miklós, Török Aladár ükunokája
böngészés közben rábukkant. Ezt követően nem sajnálta az időt és a fáradságot,
hogy felvegye a kapcsolatot a szerzővel, és személyesen is elmesélje, ő mint a
család leszármazottja, hogyan ismeri felmenője történetét.
Mondanom sem kell, mekkora
áldás ez egy múltban kutakodó ember számára. Főleg, ha hozzátesszük, hogy egy
másik rokon, Greguss Edit, az egykori városvezető első szülött unokája a család
tulajdonában még meglévő dokumentumokkal, fotókkal és anyakönyvi kivonatokkal is
segítette a kutatómunkát. A személyes elbeszélések és az első kézből származó
hiteles dokumentumok olyan információk birtokába juttathatják a múlt
összefüggéseit tudatosan kereső embereket, melyeket könyvek és levéltári adatok
soha nem tudnak szolgáltatni. Az előadó nem is feledkezett meg arról, hogy
kifejezze köszönetét a munkáját segítő családtagoknak. 
Az előadás során betekintést
nyerhettünk nemcsak Török Aladár polgármesterünk hányattatott élettörténetébe,
de az ország és benne Jászberény korabeli helyzetébe is. Az egymást követő
választások körüli bonyodalmak, a Koncsek Istvánnal folytatott rivalizálás és a
sokszor bíróság előtt lefolytatott viták története beszédes körképet adott az
akkori viszonyokról. Képet kaptunk egy polgármesterről, aki talán nem is akart
polgármester lenni, de ha már „megörökölte” a pozíciót, igyekezett a tőle
elvárható legtökéletesebb módon megfelelni a követelményeknek. Még akkor is, ha
ellenlábasai folyton támadták, még akkor is, ha az ország kialakulóban lévő,
még eszköz- és szakemberhiánnyal küzdő közigazgatásával is nap, mint nap meg
kellett küzdenie. És még akkor is, ha végül politikai szempontból ellehetetlenítve
kellett családjával elhagynia a várost.
Polgármestersége során folyton
falakba ütközött, talán azért, mert nem volt jász, talán azért, mert nem volt
katolikus, talán azért, mert már akkor is fontosabb volt a mindenkori
ellenfelek számára saját maguk hatalmi útkeresése, mint a város érdekének szem
előtt tartása. Leszármazottai azonban tanult emberek lettek. Gyógyszerészek, mérnökök,
tanárok, vegyészek vannak unokáim déd- és ükunokái között, néhányuk pályafutása
azonban valamilyen furcsa véletlen folytán úgy alakult, hogy kapcsolatba
kerültek Jászberénnyel vagy a városhoz köthető intézményekkel,
személyiségekkel. Az eredmények, amiket elértek azonban Szegedhez, vagy más
városokhoz köthetőek, mert felmenőjüket kivetette magából a város és a Jászság
is. Török Aladár két jeles kortársáról – Sipos Orbánról és Almásy Lászlóról –
is szó esett, akik szintén nem szülőhelyükön teljesítették ki pályájukat.
Hiába, saját hazájában senki sem lehet próféta. Rédei Panni cikke
|
