A jászberényi nagy kőhíd körül
egyre nagyobb a teherforgalom. Nap mint azt látja az arra járó, hogy óriási
teherautók hozzák a betont, a salakot, a szükséges építőanyagokat, gépek karjai
emelkednek a magasba. Az építkezésen 12 munkás napi 10 órás műszakban dolgozik
most is. Az elzárt területre sokan kíváncsiskodnak be. Mi is ezt tettük.
Még szeptemberben írtunk arról,
hogy a kőhíd hajdan volt negyedik ívét 1944-ben berobbantották, s utána csak
törmelékkel tömték be, komoly építészeti megoldás nem történt. Most kellett
erre sort keríteni. A kőhíd rekonstrukcióját végző Keller Plusz Kft.
főmunkavezetője Vojtkó Ferenc szerdán elmondta, hogy a Rákóczi út felőli két
támfal újjáépítése megtörtént. A pályatest feltöltése zajlik éppen. A nagy kocsik
naponta 30 köbméter
kavicsot hoznak, s annak bedolgozásán fáradoznak éppen a munkások.
A hídtesten kívülre terelt
gyalogos átjáró konzoljának tartóelemeit is beépítették már. Ezekre kerül majd
az acél járópalló, s arra a fa borítás. A korlát szerelése azonban egyelőre még
várat magára. A kiviteli tervben szereplő korlát nem tetszett a
jászberényieknek, így egyelőre nem tudja megmondani ez a kérdés mikor dől el. Szintén
nem tudni, hogy híd külső kő burkolása mikor készülhet el. Ez időjárás-függő
munkarész, de szintén még nincs meg a döntés a burkolás színéről sem.
A gyalogos közlekedés előtt
azonban már november elején megnyílt híd. A már átépített hídtestre pénteken-szombaton felkerült a
kiegyenlítő lemez, a vízszigetelést és az aszfaltozást is elvégzik. Így keddtől
már át is sétálhatunk a hídon. Az egyik sávot ugyanis megnyitották, hogy a
lakosoknak ne okozzanak további közlekedési nehézséget. A másik sávot
természetesen – a biztonsági előírásokat betartva - lezárják, s ott gőzerővel
folytatják a munkát.
A hídnak teljes egészében 2011
tavaszára kell elkészülni, s úgy tűnik, ennek nagy akadálya – bele kalkulálva
az időjárási tényezőt is – nem várható.
|