|
 Mint azt már a Helyilapok is megírta, elhunyt Dalnoki Jenő.
Bár már régen beteg volt és eléggé benne volt a korban is, azért az ember mindig megdöbben azon emberek halálhírén, akiket szinte örökkön ismert és tisztelt, vagy szeretett, esetleg rajongott érte.
Így voltam én Jenő bácsival bár sohasem találkoztunk, és még csak a közelében sem jártam.
Mióta eszemet tudom mindig fradista voltam, nekem a Fradi szent volt.
Tizennégy évesen vidéki gyerekként szerencsém volt egy évig a Fradiban focizni, bár inkább edzésre járásnak nevezném, (mert komoly meccsen sose játszottam, edzőmeccsen is csak elvétve), de a Fradiért mindent még ezt is elviseltem.
Ez 1974.-ben volt.
Két évvel a Fradi KEK döntője előtt ahová Dalnoki Jenő vezette őket.
Tulajdonképpen neki köszönhetem, hogy villanyszerelő lettem, és nem tv szerelő.
Ha 76.-ban a Fradi nem jut el a BEK döntőig, nekem nem kell az utolsó órákról elszöknöm, mivel ezeket, a meccseket szerdánként játszották és még nem volt világítás a pályán, így a meccsek kettőkor kezdődtek.
Nekem pedig a szökdösések miatt összejött annyi igazolatlanom, hogy úgymond eltanácsoltak a szakközépből.
De ma is úgy érzem nekem megérte, mert nekem az a pár meccs jelenti azt, amit az idősebbeknek a Puskásék.
Ma is libabőrös leszek, ha a Liverpool elleni hazai visszavágóra gondolok.
Vagy a Zvezda elleni kinti meccsre, amikor idegenben százezer „jugó” tombolt, mert az első meccs 2:1 –es eredményét kiegyenlítve, ott is 2:1 volt csak nekik és Bálint Lacit a bíró kiállította. Aztán a döbbent csendre, amikor Meggyesi berúgta a tizenegyest és egyértelmű lett, itt tíz emberrel is a Fradi jut tovább.
És összeomlott bennem a világ kis időre az elvesztett döntő után, persze tudjuk az oroszoknak le kellett feküdni.
Nem hiszem, hogy így lett volna de, akkor mi mással lehetett volna magyarázni a vereséget ezen kívül.
Aztán, ahelyett, hogy szobrot emeltek volna Dalnokinak, szépen kikezdték, megalázták, kirúgták vagy elment utólag már mindegy.
Aztán teltek az évek a Fradi egyre lejjebb került, Ő egyre idősebb lett, ma már ha a Fradi nevét hallom fel se nézek, de ha az ő nevét egyből felkapom, illetve kaptam a fejem.
Oda kellett figyelni rá, mert mindig kimondta az igazat nem is, igen tűrték sokáig neki, inkább elfelejtették.
De mi, akik teli torokból üvöltöttük neki „Jenő Bácsi Köszönjük!!” mi sosem felejtjük.
Most ugyanazt mondjuk csak halkan, lehajtott fejjel:
Jenő Bácsi Köszönjük, nyugodj békében.
|
