|
Kikunyeráltam, hogy vezethessek is meccset a jubileumi pedagógus focitornán. Nem biztos, hogy jó ötlet volt, de az idő majd minden sebet begyógyít. Ígértem egy szubjektív beszámolót és néhány képet is a honlapra, s ezúttal be is tartom az ígéretemet.
A Révai egész egyszerűen azért nyert kérem szépen, mert okos focit játszottak. Fejben jók nagyon, úgy tűnik, hogy már évek óta. Keveset tartják a labdát, megy körbe a bőr. Persze ahhoz, hogy mindig legyen üres ember, kell futni is, azaz kell az erőnlét. És persze a technikai tudás sem árt, hogy ne pattogjon az a labda, ne kelljen kiszúrni (Hofi után szabadon), s oda is menjen, ahová az ember szánja. Hát ezeket tudta a Győr, ezért nyertek, kétséget sem hagyva senkiben, hogy ők a legjobbak. Volt annak idején az Újpestben egy Tóth András, aki kiváló labdarúgó volt, most Győr is hozott egy ilyen jó nevű játékost, nem tették rosszul, megosztott gólkirály lett. De Horváth igazgató úr is jól mozgott, tartalékolt energiával, visszafogottan, okosan és megfontoltan tette-vette a labdát, szervezte – leginkább centerben (lásd még vízilabda) – a játékot, talán néha túl is „spilázta” a dolgokat kissé. A győztesnek csak ezt az egy hibát lehet felróni, néha valóban azt hitték, hogy egy brazil grundon vannak.
Kisvárda mindig favoritként érkezik ezekre a tornákra, náluk a szív dobog ezerrel a fociért, a győzelemért. Hajtottak megállás nélkül, a döntőben azonban ez most nem volt elég, az ész diadalmaskodott a szív felett. Azért az a 2-es mezben játszó kisvárdai fiú is megérdemelt volna egy különdíjat, úgy cikázta be a pályát, hogy szinte le sem lehetett fényképezni. (Azért csak sikerült, lásd fent.)
Talán sokak számára meglepetés volt a kőszegi Jurisich harmadik helye, de nekem szerencsém volt szinte az összes meccsüket látni, s bátran mondhatom, megérdemelt a bronzérem. Marton Gergő, a kőszegiek motorja még a csodakapus székesfehérvári Négele Zalánnak (aki később a torna legjobb kapusa címet vehette át) is betolt majd félpályáról két klasszikus pipa gólt, az egyik talán szó szerint be is ragadt a jobb felsőbe. Csapatjátékosok voltak a kőszegiek egy jó irányítóval (lásd még kosárlabda), ez volt a sikerük titka.
Hatalmas hengerelési vággyal és fizikummal érkeztek a zalaegerszegiek Kecskemétre, de ez most csak a 4. helyre volt elég. Ha többet koncentráltak volna a labdára és a focira, mint az ellenfelekre és a bírókra, jobb eredményt is produkálhattak volna, bár a negyedik hely sem megvetendő egy ilyen erős mezőnyben.
És ha már a bíráskodásnál tartunk, hát, kaptam hideget-meleget, ez már csak ilyen foglalkozás. Az volt a legaranyosabb, amikor egy esetet az egyik csapat játékosa úgy értékelt, hogy a másikat ki kellett volna állítanom, míg a másik természetesen azt panaszolta, hogy miért nem ítéltem az ő javára minimum szabadrúgást, de legalább hétméterest. De nem panaszkodom, nem volt nagy gáz. Meg ha valamit mellénéztem, a tanár urak egyszerűen és nagyvonalúan felülbíráltak, visszaadták a labdát az ellenfélnek. Azért persze nagyon élveztem, 35 év elteltével ismét a pályán, ha nem is csatárként… Szép volt fiúk! Kecskeméttől ugyan labdarúgásban kicsit többet vártunk, de a szervezés kitűnő volt, köszönöm, leülhetnek, jeles.
Azt hiszem, jövőre Nyíregyházán is ott a helyem, ahol remélem, még több AJTP-s intézmény fogja majd képviseltetni magát.
Tolnai József
|
