|
2007. június 14.
SAJTÓKÖZLEMÉNY
Az alábbiakban közöljük Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mai felszólalásának szövegét, amely az őszödi beszédről tartott parlamenti vitanapon hangzott el.
 Értem az ellenzék szándékát e vitanappal. Ki ne értené, aki itthon volt tavaly, szeptember 17-ét követően…
Sokakkal együtt pontosan tudom, hogy nem a beszéd valódi tartalmáról, üzenetéről akarnak ma disputát folytatni, csupán hozzám ragasztani egy rossz, dehonesztáló jelzőt.
Önöket nem a beszéd érdekli, Önöket én érdeklem. Meg szeretnének buktatni. Meg a kormányt. Elsöpörni a baloldalt!
Tisztelt Ház!
Az őszödi beszéd egy túszul ejtett beszéd.
Túszul ejtette a jobboldal azzal, hogy a közel félórás szövegből néhány percet ragadott ki, és azt sulykolta, ismételte, terjesztette – egyébként tiszteletreméltó – hatékonysággal. Akár egy jól szervezett hadsereg.
És így ejtették túszul az őszödi beszéddel Magyarországot is tavaly ősszel.
Ha valamit igazán sajnálok, - a stílusán túl - hát ezt. Hogy a beszéd, csak rosszindulattal érthető másképp, mint ahogyan szólt, ürügy lehetett.
Ürügy valami vállalhatatlanhoz, valami olyasmihez, ami rossz fényt vetett Magyarországra.
Pedig ez a beszéd a rendszerváltás utáni legszenvedélyesebb igazságbeszéd. Egyértelmű, őszinte és szókimondó azzal a régimódi, Pató Pál-politikával, ami olyan sokba került az országnak. A szó szoros és átvitt értelmében egyaránt.
Hiszek e beszéd valódi tartalmában. Hallja hát mindenki, néhány magyarázó, a valódi tartalomra jobban rávilágító kiegészítéssel. Mindenki, akit ez, a valódi tartalom érdekel.
Ha őszinte vagyok hozzátok, akkor azt tudom mondani, hogy tele vagyunk kétségekkel. Hogy a magabiztosság mögött ott van az őrlődés és a gyötrődés. Egészen pontosan tudom, hogy mindaz, amit csinálunk, az nem lesz tökéletes. A magyar politikában csak egy valaki tökéletes, az viszont nem én vagyok
Tudom az első lépések irányát, és kész vagyok megtenni. És egyszerre kell megpróbálni előre vinni az ügyeket, fenntartani közöttünk az együttműködést, a jóhiszeműséget, biztosítani a koalíciós partner támogatását, fölkészíteni a véleményformálókat, hogy mire számíthatnak. Bevonni őket ebbe a folyamatba. Megtanulni nem fölszisszenni minden pillanatban, és menni előre.
Dehogy tudom kiszámolni minden lépésünknek a következményét. Nem tudjuk. Nincsen ennyi kapacitásunk. Az az igazság, hogy reggel 7 órától éjjelig dolgozik az egész csapat és hiába. Egy pont után nem lehet szélesíteni. Nem tudjuk 12-15 embernél többen körül ülni azt az asztalt, amelynél meg kell állapodni kormányzati emberekkel, minisztériumi emberekkel, meg szakértőkkel. Nem tudjuk.
Amit meg lehetett csinálni az elmúlt hónapban, azt megtettük. Amit az azt megelőző hónapokban titokban meg lehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy milyen átalakításokra készülünk, azt megtettük. Mert ha egy reform már papíron is leegyszerűsítő, csúsztató és populista támadások áldozata lesz, ebben az országban soha nem fog változni semmi.
Tudtuk és ti is tudtátok, ha eljön a választási győzelem, utána azonnal és határozottan neki kell állni. Mert ezért akartunk győzni, hogy lehetőséget kapjunk megcsinálni, véghez vinni, amiről hisszük: ettől lesz erősebb Magyarország. Úgy őriztük a politikai egységet tavaly nyár óta, és mögötte a szakmai-politikai egységet, mint soha az elmúlt években. Vagy talán sose. Természetesen mindaz, amit tudunk, az anyagaink kidolgozottsági foka hagy maga után kívánnivalót. Igen. Igazatok van. Pontosan tudjuk mi azt, hogy rengeteg kockázattal nézünk szembe. Mikor azt mondjátok nekem, hogy vigyázzunk, mert az Alkotmánybíróság visszaküldhet dolgokat, tudjuk, igazatok van.
Egy nagyon szűk csapat dolgozik– mert még nem engedhetjük mindezt rá a minisztérium egészére ebben a fázisban – öt-hat-hét ember. Reggeltől éjszakáig. A szó legszorosabb értelmében.
Őrületbe kergetjük egymást bizonyos pontokon, hogy összeszedjük a szükséges mennyiségű pénzt. Ami az egyensúlyhoz kell. És én magam, amit korábban egy évig nem tapasztaltak tőlem, az elmúlt egy hónapban talán háromszor kezdtem el üvöltözni és kiabálni, nem bírva mindennek a feszültségét a tárgyalásokon. Nem a kollégákkal, hanem amikor mennek a politikai egyeztetések, és azt vethettem oda: Hagyjatok már ezzel, gyerünk előre!
És most azt fogom mondani nektek, amit a világ minden felelős edzője mondana a csapatának, amely az első félidőt egyetlen, góllal nyerte meg.
Hogy ez nem foci. Hogy a pályán se voltatok. Hogyha csak ennyit tudunk, inkább legyen a stadion gyepén közpark, meg játszótér. Ez semmi. Ez alibizés.
Ezt mondom edzőként és csapatkapitányként nektek én is. Hogy fölrázzalak benneteket és értsétek: gyökeresen mást és gyökeresen máshogy kell csinálnunk, ha valóban használni akarunk valahogy ennek az országnak.
|
