|
Politikailag „megboldogult”
Torgyán József nem akart annyiszor lemondatni kormánytagot, mint ahányszor
Répássy Róbert és (ki)tanult kollégái akarják eltávolítani, vagy éppen
eltávolíttatni Lamperth Mónikát az aktuális tárcája éléről. Ma már igazán nehéz
eldönteni, hogy valóban szúrja-e a szemüket a miniszter asszony, vagy
egyszerűen annyira bíznak a szocialista miniszterben, hogy mint állandó pontot,
tanítják a Fidesz-akadémián.
 „Álmodtam egy világot magamnak.” Egy
új világot, olyan Fideszeset. Ebben az új világban teljesen mindegy, hogy ki
van hatalmon, mindig az történik, amit a Fidesz fiúk akarnak. Ez a világ
kiszámíthatónak látszik, de csak addig, amíg nem nézünk a papírmasé falak mögé.
Naivak lennénk, ha azt hinnénk, hogy a jobboldali párt azért protestál minden
kormányzati döntés ellen, mert nem ért vele egyet. Sokkal inkább azt kell
látnunk, hogy a tények, és az adott ügy ismerete nélkül „püfölik” a nem gombot,
csupán azért, mert a nekik nem tetsző párt ötletéről van szó. Persze most szóba került a
közigazgatás is, de csak úgy felületesen. A Fidesz kétharmadról beszél, és nem
igazán érti, hogy hol veszítette el…
Az ország folyamatos riogatása,
külföldön történő lejáratása (időnkénti feljelentése) mellett arra már nincs
idejük, hogy dolgozzanak is, hiszen a Parlamentet meglehetősen ritkán
látogatják (a fizika tanárnőm, most csúnyán nézne rám, hiszen ő azt tanította,
hogy a munka = erő x elmozdulás, ami való igaz, kellőképpen erőlködnek azon,
hogy a miniszterelnök felszólalása közben elmozduljanak az épületen belül).
De Répássy úr igazán kitartó (bár
a székén őt sem gyakran látni) még abban is, hogy engem, átlagpolgárt, hülyének
nézzen. Mért kérdem én és joggal, vajon elmulasztana-e egyetlen AB-s beadást a
képviselőúr, ha nem lenne biztos benne, hogy kiröhögik. Arról ugyanis már régen
leszoktak, hogy olyan beadványokkal terheljék csak a tisztelt taláros
testületet, aminek alapja is van. Most már csak abban bízhatunk, hogy mivel ők
nem ismerik az örömöt (a szittya magyarhoz talán nem illik), meg hát hogyan is
lehetne boldog valaki e széles hazában, amíg országromboló poszt-kommunisták
vannak szabadlábon, hogy az örömhöz tartozó önfeledt kacarászás (gy.k: röhögés)
is zavarja cizellált hallójárataikat. Egyben azonban biztosak lehetünk, azt,
hogy Lamperth monjjon le, még nagyon sokszor fogjuk hallani az elkövetkező
években.
|
