|
A „Pártelnökök a Közgázon” rendezvénysorozat keretében látogatott el a Magyar Igazság és Élet Pártja, valamint a Magyar Kommunista Munkáspárt első embere az egyetemre, ahol – szavazótáborukhoz mérten nagy, amúgy – gyér érdeklődés mellett sorolták a nagyobbnál nagyobb hülyeségeket (sic). Ha eddig azt mondtuk a nagyobbik ellenzéki pártra, hogy populista, akkor ideje megalkotnunk az adott szó legfelsőbb fokát, a global-populistát, hogy megfelelő jelzővel illethessük az urakat.
A Közgázon megtelt néhány szék. Gyanítom, hogy a leggyengébb tanársegéd is nagyobb érdeklődésre tarthat számot, egy amúgy visszafogott előadáson, mint a politikai paletta két szélén trónoló Csurka és Thürmer. Azt természetesen nem gondolom, hogy a megjelentek, csupán a meleg utáni vágyukat fejezték ki azzal, hogy elmentek a beszélgetésre, hiszen a folyóson sem tombolt szibériai klíma. Legtöbben a várható humort választották, és talán – a hozott árun kívül – akadt néhány igazi szimpatizáns is, bár rájuk a törpe minoritás is túlzó jelző lenne.
A 100 ezer forintos minimálbér, a 100 százalékos helikopter áfa, a „mindenről a zsidók tehetnek”, „a nyomjunk pénzt” és a baltás székelyek, szlogenszerű alkalmazása nem érdemel túl sok leütést, ahogy Thürmer Gyula – oldja meg a kormány – felkiáltása sem. Viszont nagyon érdekes volt az a tematizálási kísérlet, amivel mindkét politikus megpróbálkozott: mi kényszeríthetjük nagykoalícióra az MSZP-t és a Fideszt. Jól ráéreztek arra a vágyra, ami a mai közhangulatot jellemzi, vagyis, hogy ideje lenne a megbékélésnek a két oldal között.
A Munkáspárt és a Miép elnöke is úgy vélte, hogy az ő Parlamentbe kerülésük erőszakolhatja a ki a nagykoalíciót. Ezzel természetesen, mintegy vállalták szélsőséges szerepüket, vagyis azt, hogy mind a politika, mind a társadalom, de még az Európai Unió is alkalmatlannak tartja őket a kormányzati pozícióra.
 Ugyanakkor ezzel a retorikával elkéstek egy kicsit, egészen pontosan négy évet. A 2002-es kampányban láthatóak voltak azok az elemek, melyek egy alacsony választási részvételt voltak hivatottak előidézni, ami pedig a két fent említett párt bejutását eredményezték volna, az pedig valóban elkerülhetetlenné tette volna az MSZP és a Fidesz összeborulását. Mára ez a lehetőség elveszett, mivel annyira nagy a két párt szimpatizánsai között a szakadék, hogy csak hatalmas támogatásvesztéssel együtt vállalhatnák fel a nyílt együttműködést. Az MSZP talán még megúszhatná egy „elfogadható” veszteséggel, de a Fidesz mindenképpen elveszítené a támogatóinak legalább egyharmadát, de inkább 40 százalékát.
A kicsik most szélről kiabálnak, és valójában észre sem veszik, hogy József Attila jóslatát teljesítik be, aki együtt emlegette a fasizmust és a kommunizmust, ami akkortájt a politika két, összehajló szélét jellemezte.
|
