Továbbra is népszerű a miniszter
Február végén újabb közvélemény-kutatási adatok láttak napvilágot. A Gallupnál átvette a vezetést a biztos pártválasztók körében az MSZP, az SZDSZ biztos bejutó, míg az MDF-t alig fél százalék választja el a Parlamenttől. A Szonda Ipsosnál pedig arról olvashatunk, hogy miként változott a politikusok népszerűsége: Lamperth Mónika belügyminiszter közvetlenül Gyurcsány Ferenc után következik a sorban, négy hellyel megelőzve Orbán Viktort.
A pártok és a politikusok népszerűsége ugyan nem váltható közvetlenül mandátumokra, mégis előrejelzik a soron következő választások várható végeredményét. Miközben az első három ciklusban a belügyminisztérium első embere nem tartozott a legkedveltebb politikusok közé, Lamperth Mónika 2002-óta folyamatosan a lista első részében található, sokszor legnépszerűbb miniszterként, függetlenül a kormányfő személyétől. Tetszési indexét valószínűleg nagyban befolyásolja az az emberarcú hozzáállás, melyet a tárca vezetése közben is megtartott. Bár a miniszter-asszony beiktatása után még sokaknak szokatlan volt – a közrendőrtől a tábornokig –, hogy „egy nőnek” kell szalutálniuk, mára már nemcsak megszokták, de kifejezetten ragaszkodnak is a miniszter személyéhez. Lamperth Mónika nemcsak politikusként, hanem szakemberként is kivívta magának az elismerést, amit a közvélemény-kutatók folyamatosan visszaigazolnak, mint most is.
| |