Helyezze el és kínálja szolgáltatását Magyarország üzleti adatbázisában!
Lépjen be itt, ha Ön már regisztrált szerkesztő!
Elfelejtette jelszavát?
 
Mutassa meg honlapját a térképen!
Türr István Gimnázium bemutatása



Türr István Gimnázium
bemutatása

  A pápai Türr István Gimnázium nagy múltú intézmény jogelődje a pálos szerzetesek által 1638-ban alapított kisgimnázium, melyet 1806-ban a bencés rend vett át és színvonalasan működtetett 1948-ig, az intézmény államosításáig. Az egyházi fenntartású iskola kötelességének tartotta a környező kistelepülések tehetséges gyermekeink tanítását, nevelését a városi diákok mellett. A Türr gimnázium e hagyományt követve lépett be az Arany János Tehetséggondozó Programot működtető iskolák csoportjába, vett részt a Program előkészítő munkálataiban és indította el az első osztályát 24 fővel 2001 szeptemberében.

  Az iskola pedagógiai programjában kiemelten megfogalmazott oktató-nevelő feladat a továbbtanulásra való felkészítés, a tehetséggondozás, az esetleges tanulási hátrányok kiküszöbölése. E cél eléréséért már korábban is sokat tettek tanáraink, diákjaink, ezt igazolják a továbbtanulási mutatók, a tanulmányi versenyek eredményei.

  A Program öt osztályában jelenleg 148 diák tanul. Nagy részük szorgalmas, törekvő, kötelességtudó, ám vannak kevésbé motiváltak, akiket bizony gyakran noszogatni kell. Nevelésük személyre szabott. Félévenként legalább egyszer minden tanulónk tanulmányi helyzetéről, neveltségi szintjéről tanácskozik az osztály tanító tanári közösség, meghatározza a szükséges teendőket. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy az érettségi közeledtével szinte minden diákunkban kialakul a bizonyítási vágy, a majdani diploma megszerzésének igénye.

  A tanulók fejlődését segítik a kialakított kisebb tanulócsoportok, az előkészítő, fejlesztő tanórák, tanórán kívüli tevékenységek, a színház- és hangversenylátogatások, a kirándulások külföldön és belföldön, tanulmányi és sportversenyek és mindazon lehetőségek, amelyek még számunkra megadatnak.

Tanítványaink Programmal kapcsolatos véleményéből idézve látszik, munkánknak van értelme.

„Mérnök szeretnék lenni, de a zene is fontos az életemben. A programban számomra az előkészítő év volt a leghasznosabb. Az angol nyelv alapjait itt sajátíthattuk el magas óraszámban. Bízom abban, tartalmas, értékes életre sikerül felkészülnöm.”
(Szabó András)

„Az iskolában lehetőségem van arra, hogy továbbfejlesszem magam. Számomra a rajz és a képzőművészet a legfontosabb, mert az érettségi után építészmérnökire szeretnék menni. Ahhoz viszont, hogy céljaimat elérjem, plusz órákra, szakkörökre van szükségem. Sokat segítenek a tanáraim és a kollégiumi nevelőim is.”
(Molnár Bence)

„Diákújságban és az iskolai értesítőben jelentek meg írásaim. Tanárnőm bíztatására több irodalmi pályázaton is indultam. Örülök, hogy az ott elért eredményemmel is öregbíthettem iskolánk hírnevét.”
Cseh Réka) 

„Az Arany János Tehetséggondozó Program keretében sportversenyeken vehettem részt és országos szinten is megmérettem citeratudásomat. Nagyon hasznosnak tartom a programot és örülök, hogy tagja lehetek.”
(Németh Gábor)

„Mi huszonheten együtt vagyunk az iskolában, a kollégiumban és a különböző programokon. Ha nem értjük a tananyagot, segítséget tudunk kérni valamelyik osztálytársunktól vagy nevelőinktől. Számíthatunk egymásra. Tudunk közösségben élni, dolgozni nem csak magunkért, de másokért is. Jó így.”
(Szállásy Anita)