Helyezze el és kínálja szolgáltatását Magyarország üzleti adatbázisában!
Lépjen be itt, ha Ön már regisztrált szerkesztő!
Elfelejtette jelszavát?
 
Mutassa meg honlapját a térképen!
Beruházás

Idegenforgalmi információ

Közérdekű információk

Oktatás

Településfejlesztési koncepcióval rendelkezik


Kiosztották a városi kitüntetéseket

Hajdúszoboszló Város képviselőtestülete határozata alapján
2003. szeptember 2-án kitüntetésben részesülők

Hajdúszoboszló Városért kitüntetés

Czeglédi Gyula Úrnak
Czeglédi Gyula 1995-ben vette át a Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő Rt. irányítását. Vezetésével egy nyolcéves fejlesztési programot dolgoztak ki, váltottak valóra, sőt, túlteljesítették azt. A páratlan fejlődésnek köszönhetően a 76 éves Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő mára egy minden korosztály igényeit kiszolgáló, a kor követelményeinek megfelelő egészségturisztikai központ, mely vitathatatlanul meghatározó tényező az idegenforgalomban, a város jövőjében, gyarapodásában, az itt élők boldogulásában.
Nagy felelősséggel járó szakmai munkája mellett Czeglédi Gyulát kiemelkedő közéleti szerepvállalás jellemzi: Tagja és egyben elnöke a Magyar Egészségturizmus Marketing Egyesületnek, alelnöke a Hajdú-Bihar megyei Kereskedelmi és Iparkamarának, valamint a Hajdúszoboszlói Körnek. Nyolc évig önkormányzati képviselőként, a pénzügyi bizottság elnökeként jelentősen hozzájárult városunk egyéb irányú fejlődéséhez. Szakmaiságon és patriotizmuson alapuló javaslatai, véleményei jól szolgálták a hajdúszoboszlói közösség érdekeit.
A Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő Rt. fejlődése, eredményessége, a turizmus, a város érdekében kifejtett eredményes munkájáért Hajdúszoboszló város képviselőtestülete Czeglédi Gyulát a Hajdúszoboszló Városért kitüntetésben részesíti.

Kovács Máté Díj Hajdúszoboszló Város Közszolgálatáért

Dr. Kiss Tibor Úrnak
Dr. Kiss Tibor 1965-ben a Budapesti Állatorvostudományi Egyetemen állatorvosi diplomát, 1992-ben pedig az élelmiszer-higiénia szakterületen szakállatorvosi oklevelet szerzett.
Tősgyökeres hajdúszoboszlói. 38 évet dolgozott a köz szolgálatában, melyből 26 évet városunkban teljesített közmegelégedésre.
Munkatársai közül kitűnt segítőkészségével, szorgalmával, a közszolgálat és az állatorvosi szakma iránti elkötelezettséggel. Munkaterületén mindig becsülettel és elismeréssel helyt állt, munkája során mindig a közérdeket tartotta szem előtt.
A szakmai előírások betartása mellett kompromisszum készsége is elismerésre méltó, életeleme a pontos, körültekintő munkavégzésre való törekvés.
Méltán példaképe lehet a jelen és a jövő generációinak.
Dr. Kiss Tibor ebben az évben nyugdíjba vonult. Városunk képviselőtestülete ebből az alkalomból köszönti őt a Kovács Máté Díjjal.

 Gönczy Pál Díj Hajdúszoboszló Város Pedagógiájáért

Nagy Balázsné Úrhölgynek és Nagy Balázs Úrnak

Nagy Balázsné 1951-ben kapta meg diplomáját a Debreceni Egyetemen, biológia-földrajz szakon. A Hőgyes Endre Gimnáziumba 1962-ben került, ahol nyugdíjba vonulásáig dolgozott. 1964-ben, az új gimnázium átadásakor biológia-kémia tagozatot indított az iskola, elsők között az országban. Az első osztály szaktanáraként Emike néninek több nehézséggel is meg kellett küzdenie: biztosítania kellett a szertár felszerelését és tankönyv hiányában az ismeretanyag összeállítása is feladata volt. A tagozatban folytatott pedagógiai munkájának köszönhetően tanítványai közül sokan választották az orvosi, gyógyszerészi, agrármérnöki pályát. Szinte minden tanévben szervezett egyhetes tanulmányi kirándulást, amelyek jól biztosították a szakmaiság mellett a tanulók komplex fejlődését is.
Nagy Balázsné még nyugdíjasként is hosszú évekig tanított a levelező tagozaton. Kartársaival összeállította a környék növényzetének gyűjteményét a városi múzeum számára.
A gimnázium jubileumi kiadványának elkészítésében, az ünnepségsorozat lebonyolításában is sokat tevékenykedett.
Ebben az évben ünnepelhettük 75. születésnapját. Ebből az alkalomból és kiemelkedő pedagógiai munkája elismeréseként a Gönczy Pál Díj 2003. évi egyik kitüntetettje Nagy Balázsné.

A Gönczy Pál Díj 2003. évi másik kitüntettje Nagy Balázs
Nagy Balázs 1950-ben kapta meg diplomáját a Debreceni Egyetem magyar-német szakán. A Hőgyes Endre Gimnáziumban 1957-ben kezdett el dolgozni beosztott tanárként, 1966-tól igazgató-helyettesként.
Nagy Balázs fontos szerepet játszott a gimnázium 30 éves német testvériskolai kapcsolatának kialakításában és ápolásában. Ennek a kapcsolatnak az eredményeként sok diák vehetett részt német termelési gyakorlaton és tanulmányi kiránduláson. Szakóráira a precíz felkészültség, az élményt nyújtó ismeretanyag átadás volt jellemző. Tanítványainak sokat segített a különböző versenyekre, felvételi vizsgákra való felkészülésben. Kartársainak igyekezett hasznos tanácsokat adni szakmai és emberi problémáik megoldásában. Őszinteségéért, nyitottságáért kartársai szerették, elismerték és tisztelték. Nyugdíjasként is gyakran megfordult az iskolában: az 1997-es 50 éves jubileumi ünnepség aktív előkészítője és tanácsadója volt.
Hajdúszoboszló város képviselőtestülete Nagy Balázs tiszteletre méltó pedagógiai pályáját ismeri el a Gönczy Pál Díjjal.

 Szép Ernő Díj Hajdúszoboszló Város Kultúrájáért

Vida Lajos Úrnak
Vida Lajos 1961-ben kezdett el dolgozni a hajdúszováti általános iskolában, Hajdúszoboszlóra 1978-ban került a művelődési központ igazgatójaként. 1983-tól a Hajdúszoboszlói Középiskolai Kollégium igazgatóhelyettese, 1998-tól nyugdíjazásáig igazgatója.
Kollégiumi nevelőként jelentős szerepet vállalt a tanuló ifjúság művészeti és esztétikai nevelésében, számos kiállítást rendezett az intézményben képzőművészek és népművészek munkáiból. Jelentős írók és előadóművészek közreműködésével irodalmi esteket szervezett és honosított meg a kollégiumban, tette ezzel mindennapos igénnyé az ifjúság számára a szavak művészetét.
A 70-es évek közepétől Hajdúszoboszló középkori történetének kutatója, ezen belül is elsősorban a Thököly-mozgalom és a város kapcsolata foglalkoztatta.
A 90-es évek elejétől Szép Ernő munkásságát kutatja. Vida Lajos kimagasló érdemeket szerzett a Szép Ernő kultusz kialakításában, hiszen a város lakossága az Ő írásaiból, előadásai nyomán ismerte és szerette meg az írót. Kutatásai produktumaként még az idén megjelenik Szép Ernőről írott könyve.
Rendszeresen publikál irodalmi folyóiratokban, kritikai írásai nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy az irodalom-kedvelő közönség számos mai fiatal író munkásságát megismerheti.
Hajdúszoboszló város képviselőtestülete a nyugdíjba vonuló Vida Lajos több mint 40 éves pedagógiai munkásságát, irodalomtörténeti kutatásait és kritikai tevékenységét kívánja elismerni a Szép Ernő Díjjal.

Kenézy Gyula Díj Hajdúszoboszló Város Egészségügyéért

Dr. Pregun Géza Úrnak
Az orvostudományi egyetem elvégzése után, 1954-ben Hajdúszoboszlón kezdte orvosi tevékenységét. 14 évet körzeti orvosként, majd 1968-tól fogszakorvosként dolgozott nyugdíjba vonulásáig. Mindkét munkakörében vezetői teendőket is ellátott.
Kezdettől fogva kimagasló szakmai tudással, nagy szeretettel és lelkiismeretesen végezte munkáját. Melegszívű, emberszerető és kötelességtudó orvos, meghatározó egyénisége volt környezetének.
Tudásának gyarapítása és a betegellátás egyaránt fontos számára.
Korrekt, etikus magatartását példázza, hogy a magán tevékenységét és az állami egészségügyi ellátást mindig külön tudta választani. A „Hypokratészi eskü” vezérelte minden cselekedetét.
Az egészségnevelésben, a munkatársak szakképzésében is szívesen részt vállalt.
Dr. Pregun Géza öt évtizedes munkája elismeréseként veheti át a Kenézy Gyula díjat.

 

Kovács Gyula Díj Hajdúszoboszló Város Fejlesztéséért

Kis István Úrnak
Kis István egy hatgyermekes család hatodik gyermekeként született Hajdúszoboszlón. Szülei vágyát teljesítve szakmát tanult: 1962-től, 17 évesen már mint kőműves szakmunkás dolgozott. 1968-ban elnyerte az „Építőipar ifjú mestere” címet, majd elvégezte az építőipari technikumot. 1970-ben szerezte meg a kőművesmesteri címet. Ezt követően építőipari vállalkozóként dolgozik: városunk számos köz- és magánépülete – köztük a görög katolikus templom, valamint éttermek, panziók, üzletházak - keze munkáját és szakmai tudását dicsérik. Munkájában megbízható és elkötelezett, mindig a minőség a célja.
Szárnyai alól közel ötven tanuló szabadult fel, szerzett szakmunkást bizonyítványt. Többször ismerték el munkáját „Kíváló tanuló neveléséért” járó oklevéllel. 
1970-től tagja a Hajdúszoboszlói Ipartestületnek, melynek 15 éve elnöke is.
A közéletben is tevékenyen dolgozik, hisz tíz éven át önkormányzati képviselő volt, s jelenleg is segíti szakmai tudásával a  Városfejlesztési, Műszaki Bizottság munkáját.
Hajdúszoboszló város képviselőtestülete Kis István követésre méltó szakmai és közéleti tevékenységét ismeri el a Kovács Gyula Díjjal.

Hűse Károly Díj Hajdúszoboszló Város Sportjáért

Ládi Imre Úrnak
Ládi Imre a súlyemeléssel 14 éves korában került kapcsolatba. 1972-ben serdülő országos bajnokságon bronzérmet szerzett. Ifjúsági versenyzőként két éven át aranyjelvényes minősítésű versenyző volt. Felnőttként a Gázláng Sportegyesület csapatának állandó tagja lett.
1977-től edzőként is tevékenykedik: 1977-ben segédedzői, 1988-ban edzői képesítést szerzett. Az általa felkészített versenyzők között találhatunk úttörő magyar bajnoki bronzérmest, női és férfi ifjúsági magyar bajnokot.
1989-91 között részt vett a magyar súlyemelő válogatott keret felkészítésében. 1989. óta a Hajdú-Bihar megyei Súlyemelő Szövetség főtitkára.
1981-től versenybíróként is részt vesz mind megyei, mind országos versenyeken. 1998-ban nemzetközi versenybírói minősítést szerzett, azóta több nemzetközi versenyen bíráskodott.
11 alkalommal nyert veterán országos bajnokságot, a 100 kg-os súlycsoportban szakításban örökös Európa rekordot ért el.
1995-től a súlyemelő szakosztály egyedüli edzője ill. szakosztályvezetője.
Ládi Imrének a súlyemelő sport iránti önzetlen elkötelezettségét, szeretetét méltányolja városunk képviselőtestülete a Hűse Károly Díjjal.

 Tessedik Sámuel Díj Hajdúszoboszló Város Mezőgazdaságáért és Környezetvédelméért

Szarvas László Úrnak
Szarvas László agrármérnök, vállalkozó magángazda, városunk szülötte. A föld és a mezőgazdaság iránti szeretete végig kísérte életét.
A kárpótlási törvény végrehajtásában a Földrendező Bizottság elnökeként tevékenykedett. A bizottság többi tagjával együtt sikerült úgy megszerveznie a licitálásokat, hogy a hajdúszoboszlói mezőgazdasági rendszerváltás nagyobb botrányok nélkül, zökkenőmentesen zajlott le.
A földjüket visszakapó gazdák tanácstalanok voltak a gazdálkodás beindítását illetően, ezért határozott igényként fogalmazódott meg a gazdatársadalom részéről, hogy a valamikor nagyapáink által megalakított, majd politikai okokból többször megszüntetett Hajdúszoboszlói Gazdakört újjá szervezzék. Szarvas László gazdatársaival meg is szervezte azt: a Gazdakör 1993. tavasza óta újra működik, rendületlenül több mint 200 fővel. Szarvas Lászlót a Gazdakör választmányi tagjává választották, aki ezt a tisztséget mind a mai napig betölti.
A gazdatársak körében Szarvas László nagy tiszteletnek örvend, aki nem csak a szervezet választmányi tagja, de mint magángazda szaktudását, gyakorlati tapasztalatait önzetlenül közreadva a gazdák előtt példamutatóan gazdálkodik. Hajdúszoboszló város képviselőtestülete Szarvas Lászlónak a város mezőgazdasági életében betöltött szerepét kívánja elismerni a Tessedik Sámuel Díjjal.

 

Publikálta
Hargitai, Katalin